Menekültekkel teli autó borult fel a szlovák-magyar határnál

Öt gyermek és két felnőtt szenvedett súlyos balesetet Pozsonyban, szombatra virradó éjjel.
A topky.sk értesülései szerint nem sokkal éjfél után a régi rajkai határátkelőtől nem messze, Pozsony-Oroszvár (Rusovce) előtt, szlovák rendőrök akarták ellenőrizni a Magyarország felől érkező Volkswagen Sharan típusú gépkocsit. A sofőr azonban nem állt meg, hanem nagy sebességgel a közeli osztrák Kittsee fele hajtott. A rendőrök üldözőbe vették a csaknem 200 kilométeres sebességgel száguldó járművet, amely nem sokkal az osztrák határ előtt felborult.

Lapunk érdeklődésére Andrej Hirjak a pozsonyi mentőszolgálat ügyeletese elmondta, hogy a gépkocsiban kilenc személy, köztük öt gyermek szorongott. A sofőr kivételével migránsok voltak. Az utóbbiak közül a mindössze öthónapos kisfiú agyrázkódást, hárman pedig kéz-,illetve lábtörést szenvedtek, ahogyan két felnőtt is.

Mindannyiukat pozsonyi kórházakba szállították, ahol megműtötték őket. További két társuk könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet. A felnőttek, illetve a gyermekek nemzetiségét egyelőre nem tudták megállapítani. Úgy tudjuk, hogy az előbbiek közül egyikük sem magyar állampolgár.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.