Menekülteket fogadna be az Iszlám Állam

Az iszlám kalifátusba csábítja a muszlim menekülteket Európa helyett az Iszlám Állam szunnita szélsőséges szervezet.

Miközben a szír menekültek jelentős része éppen az Iszlám Államtól félve hagyta hátra hazáját, a dzsihadisták azt szeretnék elérni, hogy az Európába igyekvők telepedjenek le az iszlám kalifátusban. A terrorista szervezet a közösségi médiában tett közzé propagandavideókat, melyben felhívják a muszlimok figyelmét arra, hogy a Közel-Kelet elhagyása súlyos bűn, és Európában megaláztatásra számíthatnak.

BBC megjegyzi, nem ez az első alkalom, hogy az Iszlám Állam felemeli hangját a menekültek kapcsán, de most fejezi ki először aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy egyre többen bújnak ki az általuk megkövetelt szabályrendszer és uralom alól. Az arab nyelvű videók Szíriában, Irakban és Jemenben jelentek meg.

A felvételek szerint az iszlám kalifátusban nyugodt és biztonságos az élet, de emellett sor kerül harcokra és légitámadásokra. A szunnita szélsőségesek szívesen látnák a menekülteket, akiktől a népességnövekedést is várják. Kiemelik, hogy ha a migránsok Európába mennek, akkor vászonsátrakban lakhatnak majd, és az erkölcstelenség melegágyának lesznek kitéve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.