Megvan Európa új kulturális fővárosa

A lengyelországi Wroclaw és a spanyolországi San Sebastián lesz 2016-ban Európa két kulturális fővárosa - írta csütörtöki közleményében az Európai Bizottság.

A délnyugat-lengyelországi Wroclawban hivatalosan január 17-én nyitják meg a rendezvénysorozatot Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos jelenlétében. A baszkföldi San Sebastiánban néhány nappal később kezdődnek a kulturális programok.

Wroclawban a január 15-17-i hétvégén csaknem száz kulturális rendezvényt, koncerteket, kiállításokat és előadásokat szerveznek. A fő attrakció a vasárnapi utcai parádé lesz, amelyen több mint kétezer művész, énekes és zenész vesz részt a tervek szerint. Jövőre Wroclaw viselheti a világ könyvfővárosa címet is.

San Sebastiánban január 20-ától öt napon keresztül kulturális rendezvények sorát tartják, a programsorozat hivatalos nyitóünnepsége azonban csak január 23-án lesz a Victoria Eugenia Színházban, amelyet koncert követ.

Navracsics kijelentette, a program kedvezően hat a közösségi szellem megteremtésére a résztvevő városokban és hosszú távú előnyöket biztosít azok lakosságának és gazdaságának egyaránt.

Az Európa Kulturális Fővárosa-címet minden évben rendszerint két országnak és városnak ítélik oda, de előfordult már, hogy három település osztozott rajta. Az első főváros 1985-ben Athén volt, idén a csehországi Plzen és a belgiumi Mons városa viseli a címet, amelyet magyar város - Pécs - eddig egy ízben töltött be, 2010-ben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.