Megtámadtak egy magyar turistacsoportot Dél-Afrikában

Az áldozatokat hajnali három körül, álmukban lepték meg a támadók. Halált ígértek, aztán elmenekültek.

Támadás ért egy 24 fős magyar turistacsoportot Dél-Afrikában. A life.hu exkluzív riportja szerint a turistákat november 22-én hajnali három körül, álmukban lepték meg a támadók a Kruger Nemzeti Park melletti Hazyviewban, egy Loerie Guest Farm nevű turistaszállón. Mivel a főépületben csak 24 embernek volt hely, két magyarnak – a sofőrnek és a barátnőjének egy közeli bungalóban kellett aludniuk. Ők ébredtek arra, hogy az éj leple alatt rájuk támadtak.

A bungalóba három férfi próbált meg betörni. A zajra felriadt magyar pár azt látta, hogy az egyikük feszítővassal próbálja meg betörni a bungaló ajtaját, ami közben egy másik a fürdőszoba ablakán mászik be, a harmadik pedig arra készül, hogy betörje a faház egyik ablakát. Annak a támadónak, aki a feszítővassal próbálkozott, sikerült negyven centiméterre rést ejtenie az ajtón; nyúlkált befelé, amire a nő egy késsel többször megvágta a kezét, azt pedig, hogy rájuk törjön, a kétségbeesett magyaroknak végül csak az ajtó elé húzott szekrénnyel sikerült megakadályozniuk. „Sikoltoztunk, kiabáltunk, hogy mit akarnak tőlünk” – mesélték a life.hu-nak az áldozatok, amire halállal fenyegették meg őket. „Maradjatok csendben, vagy megölünk benneteket!” – mondták. (A dél-afrikai lap, a Lowvelder szemtanúkra hivatkozva írja, hogy a „Mit akartok?” kérdésre „Lelőni” volt a válasz.)

A zajra és a magyar segélykiáltásokra a főépületben alvó társak is felébredték. A turistaszálló tulajdonosa, Abrie Visser fegyvert ragadva rohant a bungalóhoz. Figyelmeztető lövéseket adott le, amire a támadók menekülőre fogták a dolgot, de vissza is lőttek. Végül egy kivilágítatlan kisbusszal hajtottak el.

A rendőrök a riasztás után ötven perc múlva érkeztek meg a helyszínre, a szemtanúkat kihallgatták, jegyzőkönyvet vettek fel, és a helyi farmerekkel együtt azonnal, még éjszaka elindították a hajtóvadászatot a támadók után. A farmerek azért vesznek részt az ilyen akciókban, hogy a turistákat védjék: félnek, hogy a rendőrök korruptak, és elengedik a támadókat. Egyébként is veszélyes helyről van szó. A Lowvelder szerint a magyarokat érő támadás fél órán belül már a második volt a környéken.

A magyar turisták közül senki nem sérült meg, de sokkot kaptak. Másnap az eredeti terveknek megfelelően visszaindultak Magyarországra, de a life.hu szerint egyelőre nem igazán akarnak beszélni a történtekről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.