Megszólalt Orbán mentora

Edmund Stoiber volt bajor tartományi miniszterelnök szerint fontos, hogy Magyarország is hallassa a hangját Brüsszelben. A politikus a közmédiának adott interjút, amelyből A Lényeg című műsor részleteket közölt vasárnap este.
Stoiber több párbeszédet tart indokoltnak, ugyanis értékelése szerint Brüsszelből nagyon gyorsan jönnek a kritikák. Kijelentette, határozottan úgy látja, hogy Magyarország és a kormány a Brüsszelből érkező kritikákat, ajánlásokat, elvárásokat a saját törvényi keretein belül - talán egy kivétellel - teljesítette.

A volt bajor kormányfő arra is kitért, lehet, hogy két választás között rosszabbak a közvélemény-kutatási eredmények, de a döntő az, hogyan értékelik a kormányzati ciklus eredményeit a választók, amikor szavazni mennek; nem pedig az, amit egy publicisztikai klíma vagy egy vita mutat.

A Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) tiszteletbeli elnöke nagyon következetesen cselekvő emberként jellemezte Orbán Viktor miniszterelnököt, aki céljait saját útján járva igyekszik elérni. Lehetnek ellenvélemények, de azt nem tartja elfogadhatónak, hogy egy szabadon választott kormányt, egy országot valamilyen általánosított vádakkal illessenek - szögezte le.

Stoiber hangsúlyozta, azoknak csak szurkolni lehet, akik csapást mértek a kommunista rendszerre és most vezetik az országot. Megjegyezte: nem kell mindennel egyetérteni, de a magyar-bajor kapcsolatok teherbíróak, kiállják a mostani viharokat is. Kitért arra is, hogy a német Welt am Sonntag által Orbánnal készített interjú ügyében beszélt Mathias Döpfnerrel, a lapot kiadó Axel Springer vezetőjével, és szóba kerültek a magyar-német kapcsolatok, valamint a magyar érdekek is. Úgy vélte: a magyar kormányfő ottani megítélését számos félreértés nehezíti, és ez az ellentmondásos helyzet is ebből következett.

A Die Welt-ügy lehet egyébként az ok, amiért Stoibert interjút adott a közmédiának. A volt bajor tartományi miniszterelnök kiváló kapcsolatokat ápol Orbánnal, olyannyira, hogy a politikai nevelt fiának tekinti a magyar a kormányfőt.

Stoiber jelezte, mindig fontosnak tartotta, hogy ne csak a nagy országok jelentsék az Európai Uniót, hanem Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Írország, Hollandia és Belgium is hallassa hangját, és kívánatos lenne, hogy az ugyanolyan erős legyen, mint a nagy népességszámú államoké. Kiemelte: azért támogatta mindig a választások során és ellenzékben is Orbán Viktort, mert makacssága, népszerűtlen fellépései ellenére az ő világos gondolkodása, az ő hangja egy fontos oszlop a 28-ak Európájában.

A volt bajor tartományi miniszterelnök szerint a politikai cselekvés nem mindig esik egybe a vezető német újságírók véleményével, ugyanakkor Orbán Viktor és Horst Seehofer bajor miniszterelnök találkozóján is egyértelművé vált, hogy kölcsönösen érdekeltek a jó kapcsolat továbbfejlesztésében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.