Mégsem úszta meg Szanyi Tibor dádával

Új vezetője van az MSZP és a DK közös európai parlamenti delegációjának. A küldöttség tagjai ugyanis nem voltak túl elnézőek szerda este, és elfogadták Szanyi felajánlott lemondását, majd megválasztották helyére a szintén szocialista Ujhelyi Istvánt - számolt be a küldöttségtől származó információkra hivatkozva a hirado.hu.
Szanyi Tibor sajtótájékoztatója
Szanyi Tibor sajtótájékoztatója
Kallos Bea / MTI

A két MSZP-s képviselőn kívül a delegációnak tagja még a DK két politikusa: Molnár Csaba és Niedermüller Péter.

Szanyi Tibor már úgy gondolhatta, hogy túl van a nehezén, miután az MSZP fegyelmi tanácsa mindössze figyelmeztetésben részesítette, amiért vendégül látta Brüsszelben a Gój Motoros Egyesület csoportját, majd az ezt firtató újságírókról nyilatkozott minősíthetetlen hangnemben. Az MSZP országos elnöksége pedig úgy rendelkezett, hogy vissza kell fizetnie a csoport megvendégelésére költött teljes összeget (tudniillik képviselői költségkeretének terhére volt nagyvonalú Szanyi).

Az EP-képviselő szerda délelőtt sajtótájékoztatóján követte meg azokat, akiknek "érzékenységét" szándéka ellenére megsértette.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.