galéria megtekintése

Visszafoglalta Szlavjanszkot az ukrán haderő

NOL
NOL

Az ukrán hadsereg „antiterrorista” hadműveleten járó egységei szombaton vonultak be az eddig az orosz és oroszpárti szeparatisták fellegvárának számító donyecki városba.

Egyelőre nem tudni, hogy milyen létszámú ukrán haderő vonult be Szlavjanszkba, de helyi források szerint a szeparatisták  menekülőre fogták a dolgot. Reggel már felröppent a hír, hogy harcok folynak, és a szeparatisták tömegesen vonulnak ki a városból, ám ezt akkor cáfolták.

Az államfő utasította a katonákat, hogy tűzzék ki az ukrán zászlót a városi tanács épületére

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter délelőtt a Facebook-oldalán számolt be az állítólagos fejleményekről, többek között arról, hogy az önkényesen kikiáltott „Donyecki Népköztársaság" védelmi minisztere is a távozók között van. A szakadárok szóvivője azonban reggel még cáfolta, hogy ilyesmire sor került volna.

 

Most azonban úgy tűnik, hogy az ukrán haderő valóban visszaszerezte a kelet-ukrajnai Szlavjanszkot. Petro Porosenko elnök honlapja szerint az államfő utasította a katonákat, hogy tűzzék ki az ukrán zászlót a városi tanács épületére.

Gránát szakította krátert kerül meg egy kelet-ukrajnai lakos
Gránát szakította krátert kerül meg egy kelet-ukrajnai lakos
Maxim Zmeyev / Reuters

A közlemény szerint a várost elhagyó szeparatisták menekülés közben egy tankot és négy páncélozott járművet veszítettek el. Mindeközben az Interfax orosz hírügynökség arról számolt be, hogy az ukrán haderő a „Donyecki Népköztársaság" főhadiszállását is lerombolta. Egy ukrán hírportál, az ostrov.ua  közlése szerint a szlovjanszki rendőrkapitányságon fogva tartott túszoknak is sikerült kiszabadulniuk a délelőtti órákban.

A szeparatisták szóvivője később szintén megerősítette a menekülés tényét. Az AP hírügynökségnek nyilatkozó Andrej Purgin elmondása szerint Kramatorszk városa felé igyekeznek, de délutáni hírek szerint már azt a várost is feladták. Az ukrán egységek üldözik őket. A Szlavjanszk melletti Karacsun hegyen harcok törtek ki, amelyben egy ukrán katona meghalt, négy pedig megsebesült, a szeparatisták három mesterlövésze – három nő – viszont megadta magát – írta az ukrán hadsereg „antiterrorista” hadműveleten (ATO) járó egységeinek a sajtószolgálatára hivatkozva a Kyiv Post.

Egy kutya vette át a hatalmat egy szlovjanszki ellenőrzőpontnál
Egy kutya vette át a hatalmat egy szlovjanszki ellenőrzőpontnál
Andrew Kravchenko / Reuters

Az ukrán haderő tíznapos tűzszünet után lendült ismét támadásba a héten. A BBC értesülései szerint Porosenko kész egy újabb tűzszünetre, ám hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg, hogy tárgyalóasztalhoz ültek volna a felek.

Ami a szlavjanszki és a karamatorszki menekülést illeti, a szeparatisták „taktikai visszavonulásról” beszélnek. Bár ez nyilvánvalóan a vereség eufemizmusa, a szeparatista erők most testülletileg Donyeck megye hasonnevű fővárosa felé tartanak, ahol az április óta több száz halálos áldozatot  követelő konfliktus játszi könnyedséggel torkollhat további véres összetűzésekbe

Kijevben szombaton állítólag új tárgyalások kezdődnek a krízis rendezéséről, de eddig nem jelentettek be semmilyen találkozót.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.