Megölték az al-Kaida pakisztáni vezérét

Adnan el-Sukridzsumát többek között a New York-i metró felrobbantásának a tervéért körözték. Ötmillió dolláros vérdíj volt kitűzve a fejére.

 

Pakisztánban szombaton likvidálták az al.-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi vezetőjét, Adnan el-Sukridzsumát. A férfival pakisztáni katonák végeztek egy Dél-Vazirisztán tartományban végrehajtott rajtaütés során. Megölték két helyettesét is. A bevetésben egy pakisztáni katona életét vesztette, egy másik pedig megsebesült. Az al-Kaida öt tagját őrizetbe vették – hangzott a pakisztáni hadsereg hivatalos bejelentése az akcióról.

Egy magas rangú pakisztáni katonai tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek később elmondta, hogy a biztonsági erők kezdetben azokat az információkat vizsgálták, amelyek szerint a terrorszervezet helyi sejtje egy kínai túszt tart fogva. Ekkor derült ki, hogy Sukridzsuma ott – a dél-vazirisztáni Sinvarszak – körzetében tartózkodik, és emiatt indították el az akciót.

A szaúdi állampolgárságú, de guyanai útlevéllel is rendelkező Sukridzsuma tizenöt éven át élt az Egyesült Államokban – New Yorkban, ahol az apja egy brooklyni mecset imámja volt, majd később Floridában is –, mielőtt radikalizálódott volna a kilencvenes évek végén. Ötmillió dolláros vérdíj volt kitűzve a fejére az Egyesült Államokban tervezett merényletek miatt. Ezek egyike volt egy 2009-ben végül meghiúsult robbantás a New York-i metróban – amelyet az amerikai sajtó akkor a 9/11 óta legveszélyesebb terrortámadásként aposztrofált – , de a férfit vádolták azzal is, hogy meg akarj semmisíteni a John F. Kennedy repülőtér egyik üzemanyag-csővezetékét. Évek óta körözték tömegpusztító fegyverek használatával összefüggő merényletek és gyilkosságok kiterveléséért, amelyeket különböző országokban követtek volna el. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint egy időn át ő volt az al-Kaida külföldi műveleteinek vezetője a 9/11 értelmi szerzőjeként ismert Khalid Sejk Mohamed után.

Sukridzsuma likvidálása az első jelentős fegyverténye annak a hadművelet-sorozatnak, amelyet a pakisztáni hadsereg júniusban indított az al-Kaida és a tálib szélsőségesek helyi fellegvárának számító két északnyugati tartományokban

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.