galéria megtekintése

Megölték a pénzügyek urát

4 komment


Dési András

Az Iszlám Állam második emberét és pénzügyeinek irányítóját sikerült likvidálniuk az amerikaiaknak. A hírt Ashton Carter védelmi miniszter jelentette be. Ugyanakkor egy katonai vezető arra figyelmeztetett, hogy az utóbbi hónapok sikerei ellenére még nem roppantották össze a szélsőséges szunnita terrorszervezetet.

Legalább tizenkét álneve volt, s hétmillió dollár vérdíjat tűztek ki a globális küldetéssel bíró iszlamista terrorista fejére. Nem tudni, hogy az amerikaiak végül fizettek-e vagy sem az Abd al-Rahman Mustafa al-Kaduli (kis képünkön) tartózkodási helyét eláruló információért. A lényegen ez nem változtat, Washingtonban Ashton Carter védelmi miniszter jelentette be a „Daesh”, azaz az Iszlám Állam második számú vezetőjének és pénzügyminiszterének tartott iraki férfi halálát.

Palmüra felé robogó harckocsi
Palmüra felé robogó harckocsi
MTI/EPA

– Szisztematikusan végzünk az Iszlám Államot irányító kabinet tagjaival. Al-Kaduli a második magas rangú dzsihadista vezető, akit márciusban sikerült kiiktatnunk. Vezető tisztségviselőként ő felügyelte a Daesh pénzügyeit, így a toborzást és a zsoldfizetést – hangoztatta a Pentagonban Carter, aki azonban nem közölt részleteket a sikeresnek mondott célzott likvidálásról. A miniszter a sajtótájékoztatón egyik álnevén, Hadzsi Imannak emlegette Al-Kadulit, akinek halálhírét most másodszor jelentették be. Júliusban a bagdadi védelmi minisztérium egyszer már közölte, hogy Irak északi részén, Tal Afarban végeztek a „kalifa”, Abu Bakr al-Bagdadi első helyettesével. Azt a bejelentést az amerikai és szövetséges hadműveleteket irányító központi parancsnokság (CENTCOM) azonban nem tudta alátámasztani – emlékeztetett a CNN.

A dzsihadisták „pénzügyminiszterének” a halála kapcsán Joseph F. Dunford tengerészgyalogos tábornok, a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságának elnöke azt mondta: az Iszlám Állam egyre nagyobb területet veszít az USA által vezetett koalíció támadásai nyomán, de a harc nem ért véget. – Még nem tartunk ott, hogy összeroppantottuk volna a Daesht – hangoztatta a négycsillagos generális.

A fejére kitűzött vérdíj alapján a világ hatodik legveszélyesebb iszlám terroristájának számított al-Kaduli 1957-ben vagy 1959-ben született Moszulban. 2004-ben csatlakozott az Al-Kaida Irakban nevű csoporthoz, később ebből nőtt ki az Iszlám Állam. Az iraki al-Kaidában Moszul emírje és a terrorista szervezet akkori vezetője, Abu-Muszab al-Zarkavi első helyettese volt. Az iraki kormánycsapatok elfogták, bebörtönözték, de 2012-ben szabadon engedték, s akkor Szíriába szökve csatlakozott az Iszlám Államhoz. Mivel a turkomán kisebbséghez tartozik, nem lehetett belőle „fővezér”, al-Zarkavi és al-Bagdadi mögött is be kellett érnie a helyettességgel. 

 
Súlyos harcok dúlnak Palmürában – Offenzíva indult Moszulért

A szíriai kormánycsapatok visszafoglalták az Iszlám Államtól (IS) az ókori történelmi város, Palmüra fellegvárát. – A citadellába benyomuló katonák súlyos veszteségeket mértek a dzsihadistákra – közölte pénteken a damaszkuszi állami televízió. Palmüra városa azonban az orosz légi csapások ellenére még mindig az IS kezén van. Közben Irakban a kormányerők hosszú offenzívát indítottak Moszul visszavételére. Az „első fázis” során Ninive tartományban űzték el a dzsihadistákat több faluból. A Bagdadtól délre lévő Iszkanderijában pénteken 29 ember halt meg, amikor terroristák futballmérkőzés közben a lelátón robbantottak. (Hírösszefoglalónk)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.