galéria megtekintése

Megnyitotta otthonát a menekültek előtt a 82 éves Mama

4 komment

NOL

A görög–macedón határ közelében élő, 82 éves Panajota Vaszileiadu első útja reggelente a szomszéd szobában lakó „családjához” vezet. Puszival köszönti őket, majd görögül érdeklődik hogylétük felől, amire azonnal jön a vidám válasz: arabul.

Az Idomeniben élő özvegyasszonyt csak úgy emlegetik, mint a menekültek nagymamáját, mert, miután a macedón hatóságok lezárták a Görögországgal közös határszakaszt – s ezzel mintegy tízezer ember rekedt a görög oldalon –, megnyitotta otthonát a menekültek előtt. „Volt, hogy sajtos rétest csináltam, máskor tojást sütöttem vagy szendvicset készítettem” – mesél az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) forgatócsoportjának a kezdeti időkről, amikor „csupán” ételt és ruhát adott azoknak, akik megjelentek szerény házánál.

 

Később beinvitálta a szabad ég alatt éjszakázó, átfagyott menekülteket, és megengedte nekik, hogy használják a fürdőszobáját. Közben összeütött valamit a villanyrezsóján, majd együtt ettek a virágmintás viaszosvászonnal leterített asztalnál. Mostanra híre ment a „Mama” – ahogy a menekültek nevezik – vendégszeretetének: van, aki csak ebédre vagy egy zuhanyra ugrik be hozzá, mások napokat, heteket töltenek a házában. Azt mondja, már a menekültek jelentik neki a családot.

Elkezdik az idomeni tábor kiürítését

Elkezdik a görög-macedón határnál fekvő idomeni migránstábor kiürítését a görög hatóságok - közölte az M1. A tudósító arról számolt be: a tervek szerint a hét végéig mind a tíz és félezer embert elviszik a táborból, Görögország más részeibe, újonnan épült befogadóállomásokra. Először a nemzetközi vasútvonal mentén táborozókat akarják rábírni a távozásra, hogy újraindulhasson a negyven napja szünetelő teherközlekedés. Ugyanakkor a hatóságok zavargásoktól tartanak; attól félnek, nehéz lesz meggyőzni az embereket, hogy önkéntesen távozzanak. A tudósítás szerint egyelőre nincs jele komolyabb rendőri készültségnek, és a hírek szerint a rendőrök nem alkalmazhatnak majd erőszakot a kiürítésnél, meg kell győzni a migránsokat. Arab és fárszi nyelvű szórólapokat osztanak a bevándorlóknak, amelyen arról tájékoztatják őket, hogy nincs értelme ott maradniuk, zárva a macedón-görög határ. A helyzetet bonyolítja, hogy a helyi görög lakosság is tiltakozást jelentetett be. Őket úgy sikerült lebeszélni a demonstrációról, hogy megígérték nekik, már csütörtökön elvisznek ezer embert. Ehhez képest egyelőre csak 200-300 bevándorlót tudta rábeszélni a távozásra - hangzott el a műsorban. (MTI)

„Olyan, mintha az anyánk lenne. Nagyon szeretjük. Úgy bánik velünk, mintha a gyermekei lennénk” – meséli a BBC helyszíni riporterének a húszéves Madzsid, aki Szíria északkeleti részéből menekült el, miután bomba csapódott az otthonába. „A Mama egy angyal” – teszi hozzá a férfi, aki most állandó vendég Panajota Vaszileiadunál.

Az idős asszony azért segít, mert tudja, hogy min mennek keresztül. A II. világháborúban a nácik bolgár szövetségesei felégették Chamilót, a szülőfaluját. „Együtt érzek velük, mert én is megéltem ugyanezeket a megpróbáltatásokat... fáztam, éheztem” – mondja az asszony, aki mind­össze hétéves volt, amikor a családjával futnia kellett. Hálóingben menekültek, semmit nem tudtak magukkal vinni. Sokáig egy tető nélküli házban éltek. Később Idomeniben telepedtek le. Ma is gyakran eszébe jut saját kálváriája. Az emlékek késztették arra, hogy 450 eurós (140 ezer forint) nyugdíjának jelentős részét a menekültekre költse.

A faluban, amely a menekültválság előtt mindössze 150 lelket számlált, nem mindenki örül a vendégszeretetének, mert tartanak a terroristáktól. A „Mama” azonban nem fél, sőt úgy véli, Európának be kellene fogadnia a menekülteket. Mégis elszorul a szíve, ha eszébe jut az elválás. „Teljesen megváltozott az életem, végre van társaságom. Beszélgetünk, nevetünk, még akkor is, ha nem értjük egymást.”

Kerítés épülhet a Brenner-hágónál

Nem kizárt, hogy Ausztria 400 méteres kerítést épít az Olaszországgal közös határon, a Brenner-hágónal – idézte a Tiroler Tageszeitung szerdán a tiroli tartományi rendőrfőnököt. Helmut Tomac hangsúlyozta, hogy a kerítésépítés „Olaszország együttműködésétől függ”. Matteo Renzi olasz kormányfő elítélte az osztrák szigorításról szóló híreket. Ausztriában közben elfogadtak egy vitatott törvényt, amely megnehezíti a menedékkérők dolgát, és lehetővé teszi, hogy még a határnál visszafordítsák őket. (Reuters)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.