Meglepődtek - mondja az OPCW magyar stratégiai igazgatója

Az OPCW számára megtiszteltetés, felelősség és erkölcsi tőke is a Nobel-békedíj, mondja a szervezet stratégiai és politikai igazgatója, Zimonyi Attila.

Nagy megtiszteltetést jelent és felelősséget ró ránk a Nobel-békedíj, de az elismerés révén hatalmas támogatást is kapunk a munkánkhoz. A Nobel-békedíj megismerteti a Vegyifegyver Tilalmi Szervezetet (OPCW) az egész világgal, a brand híre pedig segít abban, hogy a tudományos és ipari körökben még nagyobb erkölcsi súllyal képviseljük: milyen etikai szabályok mentén kell bánni a kettős felhasználású, polgári és katonai célokra is alkalmazható vegyi eszközökkel – erről Zimonyi Attila, a hágai székhelyű OPCW stratégiai és politikai ügyekben illetékes igazgatója beszélt lapunknak.

Zimonyi elmondása szerint az oslói hír – miszerint az idén az OPCW kapta a Nobel-békedíjat – éppen a Végrehajtó Tanács ülése közben érkezett, ahol a diplomaták nagy tapssal fogadták a bejelentést.

A sikert meglepetésnek tartják annak ellenére, hogy már 11 óra előtt, az OPCW hágai székháza előtti – Zimonyi irodájából is jól látható – járdaszakaszon egyre több fotós, operatőr és riporter jelent meg. 

A 189 tagállamot felvonultató OPCW fiatal szervezet, az 1997 áprilisában életbe lépett Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény végrehajtását felügyeli, az egyezmény létrejöttét közel negyedszázados tárgyalássorozat előzte meg. A sajtó és a közvélemény ugyan elsősorban a szíriai események kapcsán figyelt fel az OPCW-re. Zimonyi elmondása szerint azonban a díj odaítélésénél nagy súllyal eset latba az, hogy a világban ismert vegyifegyver-készletek nyolcvan százalékának felszámolása a szervezet munkatársainak közreműködése és ellenőrzése mellett zajlott.

A Nobel-békedíj elsősorban ennek a nem látványos, de a világunk biztonságosabbá tétele szempontjából kiemelten fontos munkának az elismerése. Azt, hogy a tömegpusztító fegyverek milyen jelentőséggel bírnak a nemzetközi politikában, jól mutatja, hogy a nukleáris energia békés célú felhasználását felügyelő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség 2006-ban kapott Nobel-békedíjat.

A magyar diplomata február óta tölti be a stratégiai és politikai igazgatói posztot az OPCW-nél, korábban Bécsben, Genfben és New Yorkban dolgozott hazánk ottani ENSZ-képviseletein, ahol elsősorban leszerelési ügyekkel foglalkozott.

Ahmet Üzümcü OPCW-elnök érkezik a sajtó munkatársai és saját kollégái között a sajtótájékoztatóra
Organisation for the Prohibition of Chemical Weapons (OPCW) Director General Ahmet Uzumcu arrives at a news conference in The Hague October 11, 2013. The OPCW, which is overseeing the destruction's of Syria's arsenal, won the Nobel Peace Prize, the Norwegian Nobel Committee on Friday. Set up in 1997 to eliminate all chemicals weapons worldwide, its mission gained critical importance this year after a sarin gas strike in the suburbs of Damascus killed more than 1,400 people in August. REUTERS/Michel Kooren (NETHERLANDS - Tags: POLITICS CONFLICT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.