Megköszönte az állatkísérleteket

Caterina Simonsen több ritka genetikai betegségben is szenved. Rengeteg halálos fenyegetést kapott.

Harmincan mielőbbi halált kívántak neki, ötszázan pedig megfenyegették Caterina Simonsent azután, hogy a négy ritka genetikai rendellenességben szenvedő olasz lány a Facebookon köszönetet mondott a laboratóriumi állatokon végzett kísérletekért. Simonsen segítség nélkül nem tud lélegezni. Még december 21-én töltött fel magáról egy képet a közösségi portálra, amelyen széles mosollyal, lélegeztető maszkban látni, előtte az üzenettel, hogy 25 éves és hálás az „őszinte” kutatásokért, beleértve az állatkísérleteket is, amelyek nélkül kilencévesen meghalt volna. Az oldalát ezután fenyegetések hada árasztotta el. Volt, aki azt írta, hogy a világ jobb hely lenne nélküle.

Simonsen – aki a Facebook tanúsága szerint odavan az állatokért – Bolognában egyetemre, állatorvosnak készül. A fenyegetések miatt a hatóságokhoz fordult. Azt állítja, hogy a tudatlanság áldozata: nem a „hülyéké”, hanem azoké, akik nem vesznek tudomást a valóságról, vagyis hogy a gyógyszerek forgalomba hozatalát, amelyeket szednek, milyen kísérletek előzik meg. Minden gyógyszerrel kísérleteznek. Képmutató dolog emiatt a kutatókat vádolni. Elég, ha a gyártó feltünteti a címkén, hogy a gyógyszert állatokon tesztelték, aztán mindenki maga dönt, használja-e vagy sem – nyilatkozta a lány a La Repubblicának.

Simonsen a fenyegetések után támogató üzeneteket is kapott. Megszólalt többek között Matteo Renzi firenzei polgármester, a kormányon lévő baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára is, jelezve, hogy az ügyben a lány mellett áll.

A világon évente több tízmillió állaton végeznek kísérleteket. Kétharmaduk a gyógyszeripar érdekeit szolgálja, 10-15 százalék orvostudományi célú, a maradékon a kozmetikai szektor, a hadiipar, illetve az oktatás osztozik. Az Egyesült Államokban évente közel húszmillió állatot ölnek meg a kísérletek közben. Magyarországon a gyógyszer- és a vegyipar a legnagyobb felhasználó, és ami a számokat illeti, a kontinensen évi 4,1 millió kísérlettel első Nagy-Britannia mögött az európai középmezőnyhöz tartozik. 2000-ben még közel 600 ezer, 2005-ben alig több mint 300 ezer állatot áldoztak fel a tudomány (és az üzlet) oltárán. Nagy-Britanniában a tesztek 63 százalékát mindenfajta érzéstelenítés nélkül, 22 százalékát pedig csak helyi érzéstelenítés mellett végzik. A legtöbb beavatkozás fájdalmat okoz - a legelterjedtebbnek számító toxicitási, vagyis anyagok mérgezőképességét ellenőrző vizsgálatok mellett igen sok az égetéses, vakításos, fagyasztásos, áramütéssel járó beavatkozás, a szándékos megfertőzés és a megnyomorítás is.

A nemzetközi állatvédő szervezet, a PETA szerint tudományos szempontból az elvégzett állatkísérletek döntő hányada értéktelen az ember és az állat közötti jelentős különbségek miatt. Példaként említik, hogy az eddig megvizsgált anyagokra az egerek 60 százaléka máshogy reagál, mint a patkányok, holott közöttük alig van genetikai különbség.

Kísérleti patkány Svájcban. Máshogy reagálnak, mint az egerek, nemhogy az emberek
An undated handout photo provided by the Swiss Federal Institute of Technology (EPFL) May 31, 2012, shows a researcher observing a rat walking on its hind legs during an experiment at the Center for Neuroprosthetics and Brain Mind Institute in Ecublens. Rats with spinal cord injuries and severe paralysis are now walking thanks to researchers lead by Professor Gregoire Courtine at EPFL. Published in the June 1, 2012 issue of 'Science' magazine, the results show that a severed section of the spinal cord can make a comeback when its own innate intelligence and regenerative capacity is awakened. According to lead author Gregoire Courtine, it is yet unclear if similar rehabilitation techniques could work for humans, but the observed nerve growth hints at new methods for treating paralysis. REUTERS/EPFL/Handout (SWITZERLAND - Tags: SCIENCE TECHNOLOGY SOCIETY HEALTH) THIS IMAGE HAS BEEN SUPPLIED BY A THIRD PARTY. IT IS DISTRIBUTED, EXACTLY AS RECEIVED BY REUTERS, AS A SERVICE TO CLIENTS. FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.