Megkezdődtek a helyhatósági választások Szlovákiában

Szlovákia csaknem háromezer településén választanak polgármestereket és önkormányzati képviselőket az egyfordulós helyhatósági választáson, amelyre az ország történetében hatodszor kerül sor.
A választáson – az ország területén állandó lakhellyel rendelkező külföldiekkel együtt – több mint négymillióan vehetnek részt, ők csaknem hatezer szavazókörben voksolhatnak este nyolc óráig.

A szavazóhelyiségek az ország legtöbb településén reggel hét órakor nyíltak meg, néhány kisebb faluban – ahol erre igény mutatkozott – már ennél egy-két órával korábban is lehetett szavazni.

A voksolás rendben megkezdődött, az első órákban rendkívüli esemény nem történt – erősítette meg az MTI-nek Kása Zoltán, a Központi Választási Bizottság magyar tagja. Hozzátette: a bizottság a reggeli órákban az utóbbi napokban beérkezett lakossági beadványokat vizsgálja, később a külső helyszíneken tesz látogatást, hogy ellenőrizze a szavazás folyamatát.

Szlovákiában a helyhatósági választásokon rendre magas szokott lenni a részvételi arány.

A voksolás egész ideje alatt hatályban marad a már csütörtökön reggel érvénybe lépett kampánycsend, amelynek idején még a részleges részvételi arányról sem szabad tájékoztatni. A nem hivatalos eredményeket este nyolc óra után teszik közzé, a hivatalos eredményt pedig vasárnap hozzák nyilvánosságra, miután a Központi Választási Bizottság is jóváhagyta.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.