Megindultak a törökországi kurdok

Az Iszlám Állam elleni harc felülírta a török álláspontot: annak ellenére átengedi a török kormány a kurdokat a szíriai határon, hogy korábban terroristáknak bélyegezték őket, akik Törökország egységét veszélyeztetik.
Törökország megengedi az iraki kurd harcosoknak, hogy a szíriai határon átkeljenek és harcoljanak az Iszlám Állam katonái ellen – jelentette be a török külügyminiszter.

Mevlut Cavusoglu hozzátette, hogy a tárgyalások folytatódnak majd, de ennél több részletet nem árult el.

A hónapok óta tartó harcok során emberek tízezrei menekültek el Kobanéból az azt ostromló IS erők elől.
Mostanáig Törökország nem engedte, hogy kurd harcosok átkeljenek a határon. A kormány azt mondta, azért, mert a Kurd Munkáspárthoz (PKK) köthetők, ami viszont évtizedek óta nagyobb autonómiáért harcol Törökországban, emiatt pedig Ankara terrorszervezetnek minősítette.
Most viszont a törökországi kurd kisebbség nyomására a kormány engedett- írja a BBC.

Alig néhány órával a török bejelentés előtt az USA közölte,hogy repülőkből fegyvereket, lőszereket és egyéb segélyeket tartalmazó csomagokat dobott le Kobanéba. A segélycsomagokat az iraki kurd kormány adta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.