galéria megtekintése

„Sült krumplit csináljatok, ne háborút!" - Brüsszel nem fog megváltozni a terror miatt

„Bruxelles, ma belle" – Brüsszel, szépségem, írta valaki rózsaszín tollal a Mael­beek metrómegálló melletti falra. A megállóban, amely alig pár száz méterre van az Európai Bizottság főépületétől, a kedd reggeli robbantásban 28 ember vesztette életét.

A merénylő a metró második kocsijában robbantotta fel magát a munkába igyekvők között reggel 8 után. A kocsi még a szűk megállóban állt, a bombákba szögeket, üvegdarabokat rejtettek, hogy a lehető legnagyobb pusztítást okozzák.

Fotó: Charles Platiau / Reuters

A robbantás okozta sokk lassan itatta át a várost, ahol először történt ekkora terrortámadás. Hitetlenkedés keveredett a beletörődéssel. De váratlannak aligha volt mondható a merénylet, hiszen a novemberi párizsi terrortámadás szálai Brüsszelbe vezettek. A városról régóta úgy ír a nemzetközi sajtó, mint a nemzetközi terrorizmus melegágyáról.

 

Mégis, Brüsszel sosem tartotta magát annyira fontos városnak, hogy a fenyegetést valóban komolyan vegyék az itt lakók. Magukat sem vették annyira komolyan. Egészen Salah Abdeslam múlt pénteki elfogásáig: a párizsi támadás egyetlen túlélő merénylőjét Brüsszel belvárosától alig pár száz méterre tartóztatták le egy rokona lakásán.

– Természetesen felkavar a támadás, de egyre inkább hozzászokunk a helyzethez,

a fegyveres katonák látványához a városban – mondta Tony Vercauteren 57 éves építész, aki a lezárt utcák között próbált utat találni kedd délután.

A belga fővárost négy napra lezárták a párizsi támadás után novemberben, és azóta is fegyveres katonák őrzik a fontosabb épületeket, járőröznek a bevásárlóközpontok, mozik előtt. A város lezárásának akkor elvileg az volt az értelme, hogy sikerüljön
a párizsi elkövetők, köztük Abdeslam nyomára bukkanni. Akkor még nem jártak sikerrel.

– Ez az első alkalom, hogy ilyen támadás éri Brüsszelt, nem vagyunk ehhez hozzászokva.

De sosem jó, amikor felfegyverzett katonákkal kell őrizni a demokráciánkat

– jelentette ki Vercauteren, majd sietett tovább.

– Sokkolt a támadás, de minden oké. Amióta pár napja elfogták Abdeslamot, nem szálltam metróra, mert féltem, hogy támadás történik – mondta a holland Flo, a huszonéves gyakornok, aki pár hónapja él Brüsszelben. Valószínűleg ez az elővigyázatosság mentette meg az életét, mert a Maelbeek megállótól 150 méterre van az irodája.

Fotó: Yoan Valat / MTI/EPA

– Nem fogjuk megváltoztatni az életvitelünket, pontosan ezt akarják, de az biztos, hogy mindenkinek a fejében ott lesz mostantól, hogy oda kell figyelni a biztonságára – állította Peter, aki kedd délután az újra megnyitott központi pályaudvarnál várakozott fegyelmezetten több száz ember között. Peter leginkább a globalizációt és Európa nyitott határait okolta a támadásért, még akkor is, ha az elkövetők mind Belgiumban született belga állampolgárok voltak közel-keleti felmenőkkel.

Csütörtökön a metrómegállókban is rendőrök ellenőrizték minden felszálló csomagját, az emberek türelemmel tűrték a várakozást.
– Meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog érinteni, hiszen nem vagyok belga – mesélte lapunknak Tamás, aki öt éve dolgozik Brüsszelben különböző európai uniós intézményekben. Mint mondta, két napig nagyon feszült volt a támadás után.

Rengetegszer elbiciklizik a Maelbeek megálló mellett. – Rossz volt szembesülni azzal, hogy a sarok, ahol naponta megfordulok, el van barikádozva, de a felvételek alapján pontosan tudtam, hol hozzák fel a sebesülteket és a halottakat – mondta, majd hozzátette:

– Kicsit úgy éreztem, hogy jobban idetartozom.

De Tamás szerint amikor elmúlik az első sokk, az emberek változatlanul folytatják majd az életüket.

– A terrorhoz való hozzállás viszont innentől kezdve megváltozhat. Eddig mindig távol volt, más nagyvárosokban. Most itt törént, Brüsszel is felkerült erre a listára – fogalmazott, utalva arra, hogy Brüsszel néha valóban olyan, mint egy falu a többi európai nagyvároshoz képest.

Az egymilliós Brüsszel nem gondol úgy magára, mint egy nagyváros. Nem méri magát a birodalmi Londonhoz, Madridhoz vagy Párizshoz, ahol az elmúlt több mint egy évtizedben nagyobb terrortámadások történtek. Ez szembetűnő volt a támadás estéjén is, érződött a kedden összegyűlt tömeg hangulatán a belvárosban, a tőzsde előtt. Miközben Párizsban, a Bastille téren heves érzelmek hullámoztak a több tízezres tömegben a novemberi támadások után, Brüsszelben csendes és szerény volt a megemlékezés.

„Brüsszel nem fog megváltozni" – írta valaki az aszfaltra a megemlékezők közül. A pár ezer ember csendesen gyújtott gyertyákat, a tőzsde lépcsőin üldögélve söröztek, virágokat hagyva az üres sörösdobozokban.

– Azért jöttem, mert jó együtt lenni, együtt emlékezni, nem akartam egyedül maradni – mondta egy lány a tömegben. Mindenki udvarias volt,

a hangulat majdnem olyan volt, mint nyárestéken, amikor a fiatalok a tőzsde lépcsőjén üldögélve várakoznak

a barátaikra a bulik előtt.

„Sült krumplit csináljatok, ne háborút!" – üzente az egyik felirat az aszfalton, utalva a belgák „nemzeti" ételére.

Ám pár száz méterre a tőzsdétől egészen más volt a hangulat a Molenbeek negyedben, amely a párizsi támadás óta vált ismertté. Az elkövetők közül négyen ugyanis innen származtak, és Abdeslamot is itt fogták el.

Fotó: Vincent Kessler / Reuters

A németalföldi házacskák között arab szó ­visszhangzik mindenhonnan, fejkendős lányok vásárolgatnak, mentateát árulnak a sarkon. A teázókban, kávézókban fiatal férfiak tengetik mindennapjaikat, hiszen nincs munkájuk. A hatóságok szerint Molenbeek a központjuk a Szíriába induló európai radikalizált muszlimoknak, és ide is érkeznek vissza.

Brüsszel lakosságának 62 százaléka nem Bel­giumban született. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IMO) januárban közzétett jelentése szerint Dubaj után ez a legkozmopolitább város a világon.

Molenbeek jól szimbolizálja a belga mozaikot. Az EU öltönyös, politikailag korrekt világától nem messze ebben a városrészben megmutatkozik, mennyire nem sikerült bevonni a munkaerőpiacba ezt az alapvetően marokkói arab gyökerű közösséget. A negyed 95 ezer lakójának 30 százaléka munkanélküli, ez négyszer magasabb arány, mint az ország 8,5 százalékos átlagos munkanélküliségi rátája.

– Az probléma, hogy a fiatalok minden reményüket elvesztették a fogyasztói társadalomban – véli Marc, az épp Brüsszelbe látogató francia, akinek hazája szintén hasonló gondokkal küzd. A munka nélküli, jövőkép nélküli fiatalokat nem nehéz radikalizálni. Az Iszlám Államnak pedig sikerül valamit ajánlania a kisstílű bűnözés és teljes leszakadás alternatívájaként.

– Ezt a generációt már elvesztettük

– állítja borúsan Morad Tabchic, aki maga is alig 30 éves. Ő marokkói származású belga, Antwerpenben él, és jelenleg menekültek integrációjával foglalkozik. Arabul, franciául és flamandul is anyanyelvi szintén beszél. Ő az ellenpélda.

– Több ismerősöm ment el Szíriába, volt, aki nem tért vissza. Könnyen radikálizálhatók errefelé a fiatalok. Azt mondják nekik az Iszlám Állam toborzói: minek tanultok? Ilyen névvel, hogy Mohamed meg Ali, úgysem kaptok munkát. És ebben van igaz­ság. Aztán itt-ott kisebb bűncselekménybe keverednek, lopás, betörés, és már nincs visszaút a társadalomba – meséli Morad.

Molenbeekben és a vegyesebb Schaerbeek negyedben, ahonnan a brüsszeli támadás elkövetői elindultak kedd reggel, kevesen voltak hajlandók beszélni a sajtóval. Azt mondták, az újságírók megbélyegzik a közösséget pár fanatikus miatt.

– Mit kerestek, terroristákat?

– kiáltotta ki az egyik kávézóból egy mosolygó férfi. Aki beszélt velünk, az azt mondta, pár radikalizált, elveszett fia­talról van szó, nem szabad összekeverni őket az egész közösséggel.

– Agymosás történik. Salah rendes, nyugodt gyerek volt, de „toborzók" ólálkodnak a negyedben, akik az Iszlám Államnak keresnek katonákat – jelentette ki egy lány, aki nem akarta elárulni a nevét, de azt állította, egy osztályba járt Salah Abdeslammal, és a testvérét bevitték a rendőrök a novemberi razziák alatt kihallgatásra. – Mindenki gyanakszik mindenkire a negyedben, senki sem tudja, ki képviselheti a radikálisokat – fűzte hozzá.

Fotó: Geert Vanden Wijngaert / Reuters

Ahogy Brüsszel kezd felocsúdni a kezdeti sokkból, egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, tehetettek volna-e többet a belga hatóságok ezeknek a hálózatoknak a felszámolásáért. A terrorista­sejtek barátok, rokonok, bűnözők és Szíriában kiképzett kemény harcosok laza hálózatából állnak össze, amelyet most fejtenek fel a nyomozók.

Brüsszel egyelőre szolidaritással, egységgel válaszol ezekre a kérdésekre.

Senki sem követeli a kormány lemondását, az arab negyedek felszámolását.

Polgári magatartás érzékelhető és tanácstalanság. Mi lesz az önfeledt, néha káoszba forduló lazaságára oly büszke Belgiummal, miközben az Európai Unió szerkezete repedezik, Európa gyengül, és idegen terrorszervezetek – kihasználva a munkanélküliséget és az integráció hiányosságait – fenyegetik ezt a színes mozaikot? Erre nincs válasz.

Érzelmi belügy

Molnár-Nagy Klára 2004-ben, az első EU-s kontingenssel érkezett a belga fővárosba, azóta is ott él kint megismert magyar férjével és két gyermekükkel. Szülés után nem akart visszamenni az EU-s körforgásba, így nyelvtanári végzettségét kamatoztatva előbb magánórákat adott, később nyelviskolát alapított: Brüsszelben letelepedő magyaroknak tanít franciát, miközben a gyerekeiket magyarra is oktatja, hogy el ne felejtsék az anyanyelvüket.

– Ez a város nem olyan, mint mondjuk Nizza vagy Bruges, hogy az ember azonnal beleszeret, nekem mégis borzasztóan szerelem volt első látásra – idézi fel Klára. – Ebben szerepe volt annak a tettvágynak, amit az EU-csatlakozás idején éreztünk, meg lenyűgözött a város pezsgő sokszínűsége. Szerinte Brüsszelnek két arca van: – Kiköltözésem után kiszívtuk az úgynevezett EU-s
Brüsszel velejét: az ember fürdik a történelemben, bulizik, sörözik, habzsolja a kultúrát. Most, gyerekes szülőként a családos Brüsszelt éljük meg. Kerüljük a hangzavart, babakocsival látogatható kiállításokra járunk és gyerekbarát kávéházakban időzünk.

Klára úgy véli, a kellemetlen, esős klíma két év alatt megszokható, a helyi mentalitást átvéve hatványozottan lehet örülni a napfénynek. A város pedig rengeteg látnivalót, programot kínál. – Bár ez az abszolút turistaattrakció engem a mai napig megérint, ha kilépek a főtérre: csodálatos, ahogy a csipkeházak őrzik az apró, macskaköves teret. Szeretem a régi épületeket, a pici, gyakran magánparkból lett közparkokat és az elképesztő kulturális választékot. A dzsesszmaraton idején minden sarkon jammelnek, az afrozenei fesztivál idején pedig olyan a város, mint egy óriási házibuli.

A párizsi színházak gyakran jönnek fellépni, évente egyszer Európa legjobb előadásait is láthatjuk eredeti nyelven, kétféle felirattal. A Krétakör és a Pintér Béla és Társulata is gyakori meghívott.

Klára azt mondja: a helyiek nyitottak, kedvesek, ismeretlenül is ráköszönnek, és nagyra értékelik, hogy beszéli a nyelvet. Az EU-bővítésekkel viszont érezhetően két számmal kisebb lett a város: sok a dugó, zsúfolt a tömegközlekedés. Szerinte a vállalkozói terhek hasonlóak, mint Magyarországon, sok a papírmunka, de van, ami megdöbbentően gyorsan megy: a férje jogosítványát pillanatok alatt megújították, négy nap múlva át is vehette. Korrupció viszont szinte egyáltalán nincs. És persze vannak furcsa dolgok is: a postán például nem értették, hogy juthat eszébe, hogy ott borítékot vásárolhat, amikor az csak papírboltban kapható.

Klára néhány nappal a támadások után is érzi már: valami megmásíthatatlanul megváltozott. – Mi idekint egy kicsit egymás családja is vagyunk, ezért csapott olyan nagyot ez az ostor. Ha Brüsszel szerepel az otthoni hírekben, az nem olyan, mint ha bármely más európai városról lenne szó. Olyan sok magyar él itt kint, hogy szinte nincs család, amelyet ne érintene, ha itt történik valami. Ez nem külügy, hanem érzelmi belügy. (Csepelyi Adrienn)

Ha bezárkózunk, ők győznek

Molnár Csaba hazajáró EP-képviselő, minden csütörtökön repülőre ül, s visszautazik Magyarországra. Azt mondja, nem akar elszakadni a választóitól. Brüsszelben is otthon érzi magát, noha az uniós diplomáciai negyed némileg elkülönült része a belga fővárosnak. Igaz, a diplomáciai városrész közel van a korábban Észak-Afrikából bevándorlók lakhelyéhez.

– Ahol én lakom, ott főleg már Belgiumban született muszlimok, többnyire arabok élnek, teljesen beilleszkedtek, és a környékbelieknek semmiféle gesztusuk nincs, amivel megkülönböztetnék, kirekesztenék, másodrangú állampolgároknak tartanák őket – mondja a DK képviselője.

A metróban történt robbantás helyszínétől 500 méterre tartózkodott, az meg csak egy váratlan kötelességnek köszönhető, hogy nem a reggeli géppel, a terrorcselekmény idején indult hazafelé. A robbantás után azonnal végigautózta a kihalt belga fővárost, kiment a tőzsdepalota előtti térre, ahol virágokkal, színes aszfaltrajzokkal fejezték ki együttérzésüket a helybeliek. Sok volt köztük az ott élő arab is.

– A brüsszeliektől a gyászban is méltóságot és felülemelkedést láttam.

Nem elsősorban düh és harag volt bennük, hanem együttérzés, nem ugrottak egymás torkának

– mondja Molnár Csaba, aki közösségi oldalára videót készített arról, hogyan néz ki a brüsszeli főváros közvetlenül a terrorcselekmény után. A város utcái kihaltnak látszottak, hiszen a miniszterelnök arra kérte az embereket, maradjanak otthon. A tőzsdepalota előtt viszont a polgárok a részvétnyilvánítás mellett azért is megjelentek, hogy demonstrálják: nem hajlandók félni. Nem engedik, hogy mindennapi életüket a terroristák határozzák meg.

Molnár Csaba szerint ő sem változtat eddigi életmódján. Ugyanúgy jár kávéházba, közösségbe, azzal a metróval közlekedik, melynek vonalán robbantottak, megy a már ismerős henteshez húsért, a lakása környékén élőkkel pedig továbbra is nyíltan beszélget.

– A tragikus események után még inkább tisztelem a brüsszeli polgárokat – hangoztatta a DK képviselője. – A városhoz való vonzalmam egyáltalán nem csökkent. Ami megerősödött bennem: ha félelemből az ember bezárkózó életet él, ­megváltoztatja magán- és közösségi életét, akkor a terroristák győznek.

Pelczné Gáll Ildikó EP-képviselő szerint Brüsszelt turistaként érdemes egyszer-kétszer megnézni – noha kevés a turisztikai látnivaló, a képviselői munkára is alkalmas, főleg egy zárt közösségben –, ám neki utolsóként jut eszébe, hogy szeretni is lehet. Brüsszel egy óriási olvasztótégely. Azt érdemes megtanulni tőlük, hogyan lehet a semmit is eladni, vélekedett a Fidesz alelnöke. Megemlítette: a kerületek egymástól független vezetés alatt működnek, szoros kapcsolat nincs köztük.

– A biztonságról nehéz beszélni Brüsszel esetében, s nem csak a mostani terrorcselekmények miatt – állítja a képviselő.  Úgy fogalmaz: „Van annak valami

esetlen bája, ahogy a brüsszeliek ezt a mostani helyzetet kezelik,

s annak is, ahogy az események kezelik őket.”  (Hajba Ferenc)

Második születésnap

Kendernay János meghökkent, sőt egy kicsit meg is ijedt, amikor 1992 februárjában, kezdő diplomataként néhány hónapos euró­pai bizottsági szakmai gyakorlatra megérkezett Brüsszelbe. – Sokkszerű hatással volt rám a belga főváros. Egyáltalán nem így képzeltem el a fejlett, jómódú Nyugatot – ­meséli Kendernay, aki megszakításokkal már tizenhetedik éve él és dolgozik Brüsszelben.

Bár Belgiumban megvilágítják az autópályákat (a vicc szerint ahol sötétbe borul a sztráda, ott kezdődik Németország), közel 24 évvel ezelőtt sem a (tömeg)közlekedés, sem az infrastruktúra nem felelt meg annak, amit az egykori vasfüggöny keleti oldalán gondoltak az alkotmányos monarchiáról. A hétköznapokban sem volt könnyű boldogulnia az akkor sem flamandul, sem franciául nem beszélő fiatal családapának, angolul alig tudtak a belgák és németül se beszéltek sokan, pedig ez utóbbi is hivatalos nyelve az országnak.

Majd negyedszázad leforgása alatt sok minden változott: Kendernay megszeretett ott élni. A hatalmas irodaházak nem éppen szemet gyönyörködtetőek, mégis rengeteget javult az életminőség. Az utak sokkal jobb minőségűek lettek, látványosan javult a tömegközlekedés. Komfortosak, biztonságosak a közterületek, szembetűnő, hogy mennyi virágot ületnek el, s azokat az évszakoknak megfelelően váltogatják. – A virág roppant fontos hangulatjavító elem abban a városban, ahol köztudottan cudar a klíma.

Már egy kis napsütés hatására üdvrivalgásban törnek ki az emberek

– meséli a diplomata.

Feleségével és Charlotte nevű pointer kutyájukkal kedvenc helyük a Bois de la ­Cambre, a sok park és zöld terület között
a 124 hektáros, a központig benyúló „óriáserdő” tulajdonképpen a város tüdeje. Ami szembetűnő, hogy Brüsszelben viszonylag kevés a nagy bevásárlóközpont. Minden kerületnek van saját bevásárlóutcája, ahol persze a jól ismert márkák és láncok üzletei köszönnek vissza, a környezet mégis őrzi a polgári élet jellegét. Rengeteg a kis üzlet és szakbolt, ezekbe még a belga király is bejár. Kendernay nemrég fekete csokornyakkendőt vett együtt Fülöppel, az uralkodó szinte észrevétlenül jött be a boltba.

A brüsszeli változásokat mutatja, hogy szinte mindenkivel lehet angolul kommunikálni. Remek dolog a kézműves csokoládék és sörök között válogatni. S közben Dél-Amerikától Ázsiáig számtalan ország nemzeti konyháját végig lehet kóstolni, csak egy tisztességes magyar étterem hiányzik.

Mindezt azonban szinte egy pillanat alatt zárójelbe teszi a március 22-i két terrormerénylet.

A szörnyű tragédia mellett Kendernay Jánosnak az a nap a második születésnapot is jelenti.

Két percen múlt, hogy elkerülte a Maelbeek metróállomásra lecsapó kamikazét.
(Dési András)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető