Meghalt a pingpongdiplomácia atyja
Hetvenhárom éves korában Pekingben elhunyt a háromszoros világbajnok Zhuang Zedong asztaliteniszező, az amerikai-kínai viszony enyhülését jelző pingpongdiplomácia atyja, aki kulcsszerepet játszott abban, hogy 1972 februárjában Richard Nixon akkori amerikai elnök elutazott Pekingbe Maóhoz.
Zedong számára a világhírnevet egy emberi gesztus hozta meg. 1971-ben a japán Nagojában volt az asztalitenisz-világbajnokság, és az egyik versenynap után a kínai csapat busza éppen indult volna vissza a hotel felé a sportcsarnokból, amikor kiderült, hogy egy amerikai versenytárs, Glenn Cowan lekéste a saját buszát, az amerikaiak már elmentek. Bár az, hogy Cowan késett, a kínaiakat vajmi kevéssé érdekelte, végül szorítottak neki helyet a buszon, az út kétharmadánál pedig Zedong teljességgel váratlanul egy selyemből szőtt tájképet adott át neki. „Bár az amerikai kormány barátságtalan Kínával, az amerikaiak barátai a kínaiaknak. Annak a jeleként adom Önnek ezt, hogy a kínaiak barátai az amerikaiaknak” – mondta állítólag Zedong egy tolmácson keresztül az amerikainak. Közös fotójuk nemzetközi szenzációt keltve járta be a világsajtót akkor, amikor az Egyesült Államok és Kína között már több mint húsz éve, a pekingi kommunista hatalomátvétel óta nem volt hivatalos kapcsolat.
Hogy mennyire volt spontán a dolog, azt nem tudni, de Zedong gesztusa után az egész amerikai asztalitenisz-válogatottat meghívták egy kínai bemutató körútra, még ugyanabban a hónapban, 1971 áprilisában, Nixon pedig valamivel később 1972 februárjában elment Pekingbe Maóhoz. Történelmi látogatásáról az amerikai elnök később úgy beszélt, mint a hétről, amely megváltoztatta a világot, és ebben lehet is valami, a kínai-amerikai nyitás lehetett ugyanis az a pillanat, amelyik kibillentette az egyensúlyából a hidegháborút. Nixon eleve a hűvös kínai-amerikai viszony enyhítésének az ígéretével lépett be a Fehér Házba 1969-ben, ami történetesen Mao fő érdeke volt az akkor már háborúval fenyegető szovjet-kínai konfliktus miatt. (Az évtized fordulóján a szovjet és a kínai határőregységek véres harcokat vívtak két vitatott hovatartozású sziget, Jinlung – orosz néven Tabarov –, illetve Heixiazi – Nagy-Usszuri – fennhatóságért az az Amur és mellékfolyója, az Usszuri találkozásánál; Kína északi határánál hatalmas szovjet haderőt vontak össze. Rendezni a határvitát csak 2008-ban sikerült, amikor az oroszok 174 négyzetkilométernyi területet adtak oda Kínának.)
A nyitás jegyében Mao először egy amerikai újságírót, a Vörös csillag Kína felett című 1937-es könyvéve ismertté vált Edgar Snowt hívta meg magához, de Snownak ezt az útját már nem kísérte akkorra figyelem, mint azt a tíz évvel korábbit, amelyiken Mao és Zhou Enlai miniszterelnök is először adott interjút valakinek a nyugati sajtó képviselői közül. Nixon történelmi látogatása után egyébként még hét évig, 1979-ig kellett várni arra, hogy az Egyesült Államok hivatalosan is elismerje Kínát, és helyreállítsa a harminc évvel korábban megszakított diplomáciai kapcsolatokat a kommunista távol-keleti nagyhatalommal.
Ami Zedongot illeti, ő egy 2007-es interjúban azt mondta, a 15 perces buszút alatt 10 percen át csak gondolkodott, lépjen-e vagy sem, miután a társai figyelmeztették is, hogy ne tegye. Kétségeinek nem volt alapja; ajándékát, a Huang-hegyről készül selyem tájképet Mao is úgy méltatta, hogy Zuang nem csak a jó pingpongot, de a jó diplomáciát is ismeri. A dicséreten túl a vezetéstől politikai jutalomra is futotta: Zedong sportminiszter majd központi bizottsági tag lett, egészen Mao 1976-os haláláig, amikor a hírhedt politikai csoporttal, a négyek bandájával és híveikkel együtt őt is félreállították, és játszani sem hagyták a korábbi háromszoros világbajnokot. Zedomg a belső száműzetésből csak 1985-ben térhetett vissza. Halálhíréről vasárnap a Xinhua állami hírühgynökség is beszámolt. Cowan 2004-ben hunyt el.