Meghalt a katona, aki még harminc évig vívta a világháborút
Kilencvenegy éves korában Tokióban csütörtökön meghalt Onoda Hiroo, az a japán katona, aki még harminc éven át, 1974-ig vívta a második világháborút. Onoda hadnagy volt, 1974-ig a Fülöp-szigeteki Lubang dzsungelében élt és bujkált, miután őt és az egységét az amerikaiak elvágták a külvilágtól. Bár a harminc év alatt többször is elmentek hozzá a dzsungelbe, hogy a világháborúnak vége, le kellene tennie a fegyvert, Onoda ellenállt.
„Minden japán katona fel volt készülve a halálra, de én hírszerző tisztként azt a parancsot kaptam, hogy a végsőkig harcoljak. Szégyelltem volna, ha ezt nem teljesítem” – mesélte Onoda erről később. Nem dőlt be azoknak a röplapoknak sem, amelyeket repülőgépekről dobtak le a környéken. Mivel tele voltak hibával, „tudta”, hogy valamiféle „amerikai szabotázsakció” az egész.
Onodát végül az egykori parancsnokának sikerült rávennie, hogy adja meg magát, és neki is csak azután, hogy idős kora ellenére 1974 márciusában elvitték a hadnagyhoz a lubangi dzsungelbe. Folyamatosan sírt, miközben letette a fegyvert. Bár az egyenruháján már látszott az idő, harminc év után is egy tökéletes állapotban lévő gépkarabélyt és kardot nyújtott át Ferdinand Marcos Fülöp-szigeteki elnöknek a megadási ceremónia keretében. Hivatalosan kegyelmet kapott, de voltak, akik soha nem bocsátottak meg neki. A dzsungelévek alatt harminc embert ölt meg, mert ellenségnek hitte őket.
Onoda a világháború kezdetéig, 1939-ig egy shanghaji cég munkatársa volt. 1944-ben vezényelték a Fülöp-szigetekre. Arról, hogy több bajtársával együtt kitart a dzsungelben, 1950 körül érkeztek az első hírek. A dzsungelben főleg lopott rizsen és banánon élt, néha pedig elejtett egy-egy marhát is, amelyik elcsatangolt a helyi állattenyésztők csordáitól. Ennek néha összetűzés lett a vége, de ezekből ő került ki győztesen. Az utolsó bajtársa 1972-ig volt mellette. Vele a Fülöp-szigeteki hadsereg egyik egysége tűzpárbajban végzett. Onoda ezután még két éven át vívta az egyszemélyes világháborút. A fordulópont 1974. február 20. volt, amikor egy mindenre elszánt japán világutazó, Szuzuki Norio tábort vert a lubangi dzsungelben. Órákig kellett várnia, mire neszt hallott, majd a csendes köszöntést: Oi. Norio volt, aki kitalálta, hogy Onoda az egykori parancsnokára, Tanigucsi Josimi őrnagyra hallgatna talán.
Az ünnepélyes megadás után, 1974 márciusában Onoda visszatért Japánba. Az gyorsan kiderült, hogy a hősnek kijáró fogadtatás ellenére nem találja a helyét a társadalomban. Emiatt önkéntes száműzetésbe vonult, és tíz éven át élt egy brazil farmon. Itt 1984-ig bírta, aztán Japánban túlélőképző iskolát nyitott – gyerekeknek. Szívelégtelenségben halt meg.
Onoda nem az egyedüli és nem az utolsó japán katona, aki becsületbeli ügynek tartotta az egyszemélyes világháborút. A Guamról 1972-ben előkerült Jokoi Soicsi visszatérése után könnyek között mondta, hogy mennyire szégyelli, amiért meg kellett adnia magát, az utolsó harcoló katonát, Nakamura Teruo közlegényt pedig 1974 decemberében találták meg az indonéziai Morotai szigetén. 2005-ben felröppentek hírek arról, hogy a Fülöp-szigeteki Mindanaón él még két nyolcvanas éveit taposó világháborús aggastyán, akik csak azért nem jönnek elő a dzsungelből, mert félnek, hogy hadbíróság elé állítják őket, de ezeknek a híreknek végül már nem járt utána senki.
