Apja, Hildebrandt, aki a gyűjteményt megalapozta, a hitleri Németország kormányának is dolgozott: a nácik által „elfajzott művészetnek" nevezett modern festők műveit vásárolta vagy szerezte meg, többségükben menekülésre kényszerített zsidóktól. A festményeket külföldön kellett volna értékesítenie, hogy a befolyó pénzből a háborús költségvetést támogassa, a képek közül azonban sokat ő maga vásárolt meg – egyes szakértők szerint ezzel mentve meg őket az utókornak. A több mint 1300 műtárgy közül becslések szerint 500 lehet a zsidóktól elrabolt vagy tisztázatlan körülmények között megszerzett darab.
Amikor a háború után a német hatóságok érdeklődtek a festményekről, Hildebrandt Gurlitt azt állította, az egész gyűjteménye odaveszett az 1945-ös drezdai tűzvészben. Ami a fiát és örökösét, Corneliust illeti, a szomszédok nemigen ismerték, állításuk szerint alig járt a lakásban. Nem volt bejelentve Münchenben, nem volt munkahelye, társadalombiztosítása és nyugdíja sem. Mintha nem is létezett volna.
Az idős férfi némi huzavona után megállapodott az ausburgi ügyészséggel, hogy rendelkezésükre bocsátja a kollekcióját. Április elején pedig megegyezés született Gurlitt ügyvédje és az ügyészség között, hogy a férfi visszakaphatja a festményeket, amint az erre összehívott bizottság megvizsgálta az eredetüket.
A Die Zeitnek korábban nyilatkozó ügyvéd, Claudia von Selle már figyelmeztetett rá, hogy nem lesz egyszerű érvényesíteni az örökösök jogait. Az 1998-as washingtoni szerződés aláírói (Németország és 43 másik állam) ugyan kötelezték magukat, hogy felkutatják és azonosítják a náci idők alatt elkobzott műkincseket, és igyekeznek megtalálni az örökösöket, akikkel tisztességes és igazságos megoldásra törekszenek, ám ez önkéntes és jogilag nem kötelező érvényű vállalás. Állami tulajdon esetében a legtöbb német múzeum erkölcsi okokból hajlik a visszaadásra, még ha berzenkedik is amiatt, hogy az örökösök egy része kizárólag pénzt akar látni a művészetből. A magángyűjteményeknél azonban más a helyzet.
A festmények most a bajor állam egy raktárában várják a sorsukat. A szakértői bizottság egyesével vizsgálja meg őket és dönt a sorsukról. Ez akár évekig is eltarthat.
