Megerőszakolt egy amerikai túszt az Iszlám Állam vezére

Megerőszakolta Kayla Mueller amerikai túszt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet vezetője, az amerikai kormány pedig értesítette erről a nő szüleit – közölte pénteken az amerikai ABC televízió híradója meg nem nevezett terrorelhárítási forrásokra hivatkozva.
Kayla Mueller segélymunkás 2013-ban tűnt el Szíriában. Idővel az Iszlám Állam fogságába került, ott pedig Bagdadinak "ajándékozták". Egy amerikai terrorelhárító az ABC-nek azt mondta, hogy az IS-vezér a nőt személyesen szállította egy Abu Szajjáf nevű, a terrorszervezethez tartozó férfi lakására. Bagdadi mindannyiszor megerőszakolta Muellert, amikor felkereste Szajjáfot.

„Azt mondták nekünk, hogy feleségül vette, és mindannyian tudjuk, hogy ez mit jelent" - nyilatkozott az ABC egyik informátora. Mueller szülei az AP hírügynökségnek cáfolták, hogy a lányuk férjhez ment volna Bagdadihoz. Az ABC Newsnak elmondták: „Azt mondták nekünk, hogy Kaylát megkínozták, és hogy Bagdadi tulajdona volt. Ezt júliusban közölte a kormány."

Az Iszlám Állam szerint Mueller 26 évesen, februárban életét vesztette a terrorszervezet ellen szíriai területen végrehajtott koalíciós légicsapások egyikében. Szajjáffal Szíriában májusban végzett az amerikai Delta kommandó, a feleségét, Umm Szajjáfot pedig foglyul ejtette. A Mueller megerőszakolásáról szóló értesülés tőle származik, és beszámoltak róla az amerikai tússzal együtt rabszolgaként tartott, de kiszabadult jazidi lányok is.

A Fehér Ház nem kommentálta az értesülést. Az ABC News egyébként éppen Kayla Mueller születésnapján számolt be az esetről.

A The New York Times pénteken 21, az Iszlám Állam fogságából kiszabadult - a szunnita terrorszervezet által eretneknek tekintett - jazidi lány és asszony vallomására építve, terjedelmes riportban számolt be arról, hogy az önmagát államnak tekintő terrorista formációban részletes szabályrendszert dolgoztak ki a szexuális rabszolgaság kezelésére. Az adásvételi szerződéseket iszlám bíróságok hitelesítik. A lap szerint a 2014-ben rendszerszerűen bevezetett szexrabszolgaság gyakorlata bevált toborzóeszközzé vált, hogy az Iszlám Állam a soraiba csábítsa a férfiakat az erősen konzervatív muszlim társadalmakból, ahol az alkalmi szex tabu, randevúzni pedig tilos.

Az Iszlám Állam kutatási és vallási rendeletekért felelős „minisztériuma" júliusban kézikönyvet adott ki a témában, amely a Korán és korábbi vallási ítéletek szűk és szelektív értelmezése alapján a nemi erőszakot lelkileg üdvös, sőt, erényes cselekedetnek állította be.

Az áldozatok elmondása szerint megerőszakolóik az aktus előtt és után is imádkoztak. A szexrabszolgák - köztük kiskorúak - adásvételének, elszállásolásának és szállításának külön infrastruktúrája épült ki

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.