galéria megtekintése

Megerősítik Trianont

44 komment


Szőcs Levente

Tavaly ősszel megfogadta, hogy nem lépi át Magyarország határát, amíg „az Európai Unión belül határfallal barikádozzák el”. Interjú Parászka Boróka erdélyi újságíróval, publicistával.

Tartja magát a tavalyi kijelentéséhez?

Egy éve nem léptem át a román–magyar határt, és amíg Magyarország menekültellenes politikája, illetve a román–magyar határra épülő fal marad, nem is fogom. Végtelenül el vagyok keseredve: az a társadalom statisztál mindehhez, amelynek tagjai a rendszerváltás előtt az utcán tiltakoztak a romániai falurombolás ellen.

Mi az, ami annyira zavarja a magyar kormány politikájában?

 

Ahelyett, hogy az erdélyi magyar közösség érdekeit képviselné, alapvető emberi és kisebbségi jogokat sért. Nem hátország, nem támasz, hanem veszélyforrás.

Sokan felháborodnak, ha egy napon emlegetik az őshonos kisebbségeket a bevándorlókkal.

Őshonos a rackajuh meg a békaliliom. Az emberek – emberek. Én mint kisebbségi úgy tudom és ahhoz tartom magam, hogy sem faji, sem nemi, sem etnikai vagy vallási alapon senkit megkülönböztetni, hátrányos helyzetbe hozni nem lehet. Ahol nem érvényesülnek az emberi jogok, ott kisebbségi jogokról felesleges beszélni, ezek elválaszthatatlan fogalmak.

A kormány azt mondja, hogy aki tisztességes szándékkal akarja átlépni a határt, azt a kerítés semmiben nem gátolja. Mi tehát a probléma?

A Ceausescu-rendszerben is ezt mondták, aztán feltételekhez kötötték az útlevélhez jutást, az utazást, hogy ki mit vihet magával, ha egyáltalán elindulhat. Elbántak azzal, akit a rendszer nem ítélt elég „tisztességesnek". Például belelőtték a Szamosba a „tisztességtelen" határsértőket. Én a román–magyar határ mellett, fegyveres katonák, szögesdrót kerítések mellett nőttem fel. Volt olyan gyerektársam, akit azért lőttek le a határőrök, mert rossz irányba kerékpározott. 1989-ben az volt az ígéret, hogy soha többé nem lesz zárttá a világ. Ebből nem lehet engedni.

Bukarestnek nem ró fel semmit?

De, a politikai instabilitást, bár nem tudok arról, hogy az egymást váltó kormányok bármelyike támogatta volna a kerítésépítést. Romániában is sok a gátlástalan politikus, egészen biztosan fel fog bukkanni a javaslat. Akkor a polgári engedetlenség további ­eszközeihez nyúlok. Egyelőre Románia az uniós tagállamokkal együtt keresi a megoldást a menekültválságra is, Magyarország viszont elzárkózik az együttműködéstől, hárítja a problémát, és növeli a feszültséget a térségben.

Ha az elmúlt hetek nyilatkozatait nézzük, az erdélyi magyarság helyzete máris nagyon rossz, vezetői szerint tervszerű jogfosztás zajlik.

Magyarországhoz hasonlóan Románia nemzetállam, a nacionalizmus folyamatosan reaktiválható. Vannak jobb és rosszabb ­periódusok. Most a magyar érdekképviselet a magyarországi diplomácia totális bukása miatt, a magyar kormány konfliktusérdekelt politikája és az erdélyi magyar politika önfelszámoló folyamatai miatt a lehető leggyengébb, a közösség néma statiszta. Ebben a helyzetben törvényszerűen olvadnak a korábban ­nehezen megszerzett jogok. Hogy ez tervszerű-e vagy eseti, még nem látni, de a történelmi tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy az ad hoc konfliktusok előbb-utóbb összeérnek, és programszerűvé válik a leszámolás. Ezt kellene megelőzni.

Hogyan?

Erdélyből sem a magyar diplomáciát nem lehet a gyermekbetegségeiből kigyógyítani, sem a magyar kormányt nem lehet a nemzetemésztő nacionalizmusából kikezelni. Sajnos ma Magyarország a veszett fejsze még meglévő nyele – ahogy Székelyföldön mondják. Nincs mit kezdeni ezzel a határokon kívülről. A romániai folyamatok bonyolultabbak, főleg mert jobban beágyazottak a nemzetközi környezetbe, erősebb a megfelelési szándék. Még van tehát kivel, miért és hogyan alkudozni. Ha lenne a magyar politikai közösségben elég erős és pontos helyzetértékelés, akkor egy alternatív „nemzetpolitikát” tudna felmutatni, érvényesíteni. Demonstrálni tudná, hogy érdemes ebben a közép-európai térben számolni az itt élő magyarokkal, mert sajátos kulturális, közösségi, gazdasági hálózatokkal, kompetenciákkal rendelkeznek.

Mi kellene ehhez?

Elsősorban az, hogy az erdélyi magyar érdekképviselet legyen autonóm, ha már annyit emlegetjük az autonómiát. Hallassa a hangját. Ne szolgáltassa ki magát a zuhanórepülésben lévő magyar kormányzati politikának, ne rántsa magára annak a kudarcait, hibáit. Ne engedjen a román nacionalizmus próbálkozásainak, és keresse a román szövetségeseket. Álljon elő a maga javaslataival, alkuival. Beszéljen arról például, hogy az emberi jogi szempontokra épülő, biztonságos menekültpolitika a térség stabilitásának a záloga. Az erdélyi magyarság legbensőbb ügye, elemi érdeke, mert azt jelzi: itt érvényesek az emberi, kisebbségi jogok. Vagy arról, hogy a határzár gyakorlati és szimbolikus szempontból is veszélyes. Mi lesz, ha a román–magyar határon a röszkeihez hasonló éles konfliktus tör ki? Hogyan dolgozzuk fel, hogy a határok fölötti „nemzetegyesítés” helyett a magyar kormány a trianoni határokat szögesdróttal erősíti meg? Előbb-utóbb nyilvánvaló lesz, hogy ez a kettős állampolgársági népszavazásnál is tragikusabb következményekkel járó gesztus.

Névjegy

Parászka Boróka 1976-ban született Gyergyószentmiklóson, Debrecenben és Budapesten tanult filozófiát és esztétikát. A Marosvásárhelyi Rádió és az Erdélyi Riport munkatársa, magyarországi lapok rendszeres szerzője. Szókimondó publicisztikái miatt gyakran támadják. Ősszel esszékötete jelenik meg.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.