Megérkezett a karácsonyfa a római Szent Péter térre

A római Szent  Péter térre csütörtökön érkezett meg az a 25 méter magas vörösfenyő, amelyet az idén Bajorország ajándékozott a Vatikánnak.

Az eredetileg 32 méter magas fát rövidebbre vágták, hogy a szállítást megkönnyítsék. A vörösfenyő kamionnal tette meg az utat a Vatikánig. A fát szokás szerint a Szent Péter tér közepén, a bazilikával szemben, az obeliszk jobb oldalán állítják fel. A fenyő, amely minden évben más és más európai ország ajándéka, az idén a szokásosnál több mint egy héttel korábban érkezett meg a Szent Péter térre, mivel feldíszítésének el kell készülnie a Vatikánban december 8-án kezdődő szentévre.

A fenyőt a pápai állam színeit követő 1500 arany- és ezüstszínű gömbbel díszítik fel. Az idén először azonban más díszek is kerülnek a vatikáni karácsonyfára: az olaszországi gyermekkórházak rákos betegei által készített agyagszobrocskák. A Szent Péter téri fenyőfaállítást II. János Pál vezette be 1982-ben.

A Szent Péter tér közepére kerül a betlehem is, amely idén az észak-olasz Trento megye adománya. Jézus születésének jelenetét huszonnégy darab, fából faragott ember nagyságú szobor jeleníti meg. A szobrok öltözete ruhái a múlt század közepének trentinói népviseletét idézi. Az egyik férfialak egy idősebbnek nyújt segítséget: ez jelképezi a Ferenc pápa által az irgalmasságnak szentelt szentévet.

A fenyőfa állítása is arra utal, hogy sem a Vatikánban, sem Róma városában nem mondanak le a hagyományos ünnepi készülődésről a terrorfenyegetés miatt. A Szent Péter tér és a Vatikán környékén azonban jól láthatók a rendkívüli biztonsági készültség jelei, többek között az olasz rendőrség és csendőrség páncélos járművei.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.