Megegyezhetett a maffia és az állam

Giorgio Napolitano olasz elnök tanúvallomást tesz kedd délután egy maffiaellenes tárgyaláson Rómában.

Az ügyészek azt vizsgálják, összejátszottak-e a miniszterek, a rendőrség vezetői és a maffia, hogy véget vessenek az 1990-es években tomboló erőszakhullámnak, amikor is autókat robbantottak fel és embereket öltek meg a maffia tagjai. A kormány tisztviselői állítólag kevésbé szigorú büntetést ígértek a maffiatagoknak, ha azok felhagynak a robbantgatásokkal.

Állítólag szóba kerül az a levél is, amelyet Napolitano kapott 2012-ben jogi tanácsadójától, Loris D'Ambrosiótól, és amely azt sugallja, hogy az elnöknek lehetett tudomása a maffiával folytatott törvénytelen megbeszélésekről. A most 89 éves Napolitano tavaly azt közölte, nincs használható információja az állítólagos tárgyalásokról, de ha lennének bizonyítékai, azt örömmel megosztaná a bírósággal. A BBC római tudósítója szerint az ügyészek úgy vélik, Napolitanót az elmúlt években tájékoztathatták az egyezségről, és arról faggatják kedd délután az elnököt, hogy pontosan mit tud. A meghallgatás zárt ajtók mögött zajlik.

A volt belügyminisztert, Nicola Mancinót már bíróság elé állították, mert állítólag tárgyalt a maffiával a Rómában, Firenzében és Milánóban történt robbantások után. Mancino tagadja a vádakat. A bíróság tavaly úgy határozott, Napolitanót nem lehet kikérdezni a 2011-ben és 2012-ben Mancinóval folytatott beszélgetéseiről.

A végső ítéletre még legalább két évig kell várni – írja a BBC.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.