Megcsonkították, mert Mohamed prófétát sértegette

Megcsonkítottak iszlám szélsőségesek egy keresztény főiskolai docenst Indiában, mert állítólag sértő kifejezésekkel illette Mohamed prófétát egy általa összeállított feladatsorban - tette közzé hétfőn a The Times of India című napilap.

Az 52 éves főiskolai alkalmazott a délnyugat-indiai Kerala államban épp a templomból tartott hazafelé családjával, amikor nyolc férfi késsel és karddal rátámadt, és levágta a jobb kezét, valamint megszúrta a bal combját. A sértett férfi ezután kórházba került, állapota súlyos.

A rendőrség két gyanúsítottat már őrizetbe vett, akik feltehetőleg a Népfront (PF) nevű iszlám szervezet aktivistái.

A "Deccan Herald" című karnatakai kiadású angol nyelvű napilap internetes változata arról számolt be, hogy a főiskolai docens ellen korábban már tüntettek is iszlám szélsőségesek, miután az egyik általa összeállított vizsgakérdéssor egy részletét sértőnek találták a prófétára nézve. A férfit akkor felfüggesztették állásából, és büntetőeljárás is indult ellene, amely még folyamatban van. Az 52 éves tanár később nyilvánosan bocsánatot kért a "nem szándékos hibáért".

Kerala államban a lakosság 19 százaléka keresztény, míg 24,7 százaléka az iszlám követője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.