galéria megtekintése

Válság az olimpia előtt: riadót fújtak Rióban

3 komment


Karafiáth Luca

Pénzügyi válsághelyzetet hirdetett 49 nappal az olimpia kezdete előtt Rio állam kormányzója. Francisco Dornelles azt reméli, hogy újabb központi támogatást csikarhat ki a központi kormányzatból, és a jelek szerint nem is tévedett.

Nagy árat kellett ugyanis fizetnie az általa vezetett régiónak azért, hogy – rácáfolva a késedelmet jósló előrejelzésekre – jól haladnak az olimpia előkészületei, és másfél hónappal a játékok kezdete előtt egy metróvonalon, valamint a Velodromon kívül minden készen áll. Rio államnak azonban kiürült a kasszája – az éves költségvetési hiányt 19 milliárd reálra (több mint 1600 milliárd forintra) becsülik. A kormányzó most arra hivatkozik, hogy külső anyagi segítség híján nem tudják befejezni az olim­piai beruházások utolsó fázisát, sőt az egész állami ellátási rendszert is az összeomlás fenyegeti.

Az olimpiai falu már késznek tűnik
Az olimpiai falu már késznek tűnik
Sergio Moraes / Reuters

Azt persze Dornelles pontosan tudja, hogy a világraszóló sportrendezvény zökkenőmentes lebonyolítása elsőbbséget élvez a központi kormányzatnál. Ezt az ütőkártyát kijátszva hirdette ki a válsághelyzetet, bár nyilatkozataiban indokként az állami hivatalok, az egészségügy és a közbiztonság finanszírozásának szükségességét emlegeti.

 

– A kormányt jobban érdekli az olimpia, mint az egészségügyi ellátás biztosítása vagy a közalkalmazotti bérek kifizetése. Ez teljesen a feje tetejére állított prioritás – fejtette ki Marcelo Freixo, az ellenzéki Szocializmus és Szabadság Pártjának (PSOL) képviselője az O Globo napilapnak adott interjújában, ahol arra is figyelmeztetett, hogy Dornelles lépése tovább ronthat a helyzeten, mivel csak növeli Rio állam eladósodását.

A pénzügyi összeomlásért a kormányzó az adóbevételek csökkenése mellett elsősorban az olajexportból származó profit visszaesését okolta. Jason Carneiro, a riói Ibmec magánegyetem professzora szerint azonban az állam felelőtlen gazdaságpolitikája vezetett el idáig.

– Az olajbevételekre építeni nem túl okos húzás, mivel az olajárak ki vannak téve a világpiaci ingadozásoknak – magyarázta.
A Getúlio Vargas Alapítvány igazgatója, Carlos Ivan Simonsen Leal azonban „példaértékű és bátor lépésnek” nevezte a válsághelyzet kihirdetését, mondván: az „kellőképpen felhívja a figyelmet arra, hogy milyen súlyos pénzügyi nehézségekkel küszködik Rio állam, és megnyitja az utat a lábra álláshoz szükséges rendkívüli intézkedések előtt”.

És a jelek szerint neki van igaza: a tisztségéből bizalmatlansági indítvánnyal elmozdított államfő, Dilma Rousseff döntő tárgyalá­sáig az elnöki posztot betöltő Michel Temer már bejelentette: kész újabb anyagi forrásokat Rio állam rendelkezésére bocsátani. Sajtóértesülések szerint 2,9 milliárd reálos mentőcsomagot ígért, Dornelles azonban tagadja, hogy bármilyen megállapodás született volna a támogatás összegéről. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.