galéria megtekintése

Még a pártvezetők is meglepődtek a győzelmen

3 komment


Kőműves Anita

Visszatér az egypárti kormányzás Törökországban. Recep Tayyip Erdogan 2002 óta vezeti az országot és hatalma csak néhány hónapra ingott meg, amikor júniusban nem szerzett abszolút többséget pártja, az AKP. Ám ahhoz nem szereztek elég mandátumot a vasárnapi előre hozott választásokon sem, hogy új alkotmányt írjanak és elnöki rendszert vezessenek be.

„Istennek legyen hála" – írta a török miniszterelnök, Ahmet Davutoglu a Twitter közösségi oldalon, miután kiderült, hogy a nyári eredményén jelentősen javítva megszerezte az önálló kormányalakításhoz szükséges többséget Recep Tayyip Erdogan török elnök Igazság és Fejlődés Pártja (AKP).

Azért szavaztak ismét a törökök, mert júniusban az AKP 2002 óta először nem szerzett elegendő szavazatot ahhoz, hogy kormányt alakítson, és a koalíciós tárgyalások nem vezettek eredményre.

A 49,15 százalék jobb, mint amit a legoptimistább közvélemény-kutatások vártak, és a Reuters szerint

 
még a párt vezetői is meglepődtek azon, mennyit erősödtek.

Ám egy új alkotmány megírásához és elfogadásához szükséges kétharmados többsége így sincs meg az Erdogan-pártnak. Ennek oka, hogy a baloldali, kurdpárti HDP is hajszállal megugrotta a tízszázalékos parlamenti bejutási küszöböt – ha nem így történt volna, akkor az ő mandátumaik is az AKP-hez vándoroltak volna. A baloldali CHP lett a második 25,32 százalékkal. A nacionalista MHP 11,91 százalékot szerzett.

Nem lesz tehát elnöki rendszer Törökországban a közeljövőben. A miniszterelnöki székből a nagyrészt ceremoniális elnökibe tavaly átült Erdogan ugyanis az új alkotmánnyal alakította volna át az országot úgy, hogy erős végrehajtó hatalmat adott volna a saját kezébe. Egyébként épp ennek az elnöki rendszernek az erőltetése lehetett az egyik oka annak, hogy júniusban Erdoganék rosszul szerepeltek – mondta el lapunk kérdésére Egeresi Zoltán, a térség szakértője. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa szerint akkor sokan tiltakozásképp pártoltak el az AKP-től és szavaztak az ahhoz ideológiailag legközelebb álló MHP-ra, mivel nem tetszett nekik, hogy a kampány elsősorban az elnöki rendszer kiépítéséről szól. A közvélemény-kutatások szerint ezt a törökök 70 százaléka ellenzi. Emellett elegük volt Erdogan és az AKP körüli korrupciós botrányokból is.

AKP-támogatók ünnepelnek Ankarában
AKP-támogatók ünnepelnek Ankarában
Umit Bektas / Reuters

Ám a vasárnapi választásokra az AKP-nek sikerült elterelnie minderről a figyelmet és új témát helyeznie a választások középpontjába. Egyrészt nagyon sok populista, népjóléti ígéretet tettek a politikusai, illetve a központi üzenet a béke és biztonság megteremtése volt. Feszült időszakot élt át Törökország az elmúlt hónapokban: nyáron összeomlott a kurd szeparatistákkal két éve kötött tűzszünet, október 10-én pedig az ország történetének legvéresebb, 102 halálos áldozatot követelő terrorcselekménye történt Ankarában.

Egeresi szerint minden párt a stabilitás és biztonság üzenetével kampányolt, de

az AKP volt az a párt, amelyről a török lakosság elhitte, hogy ezt valóban elhozhatja.

„Bejött az a taktika, hogy a kurd szeparatista PKK-val való kapcsolat kiélezésével olyan stabilizáló erőként próbált feltűnni az AKP, amely hitelesen tudja kezelni a terrorveszélyt. Ez hatásos üzenet volt a lakosság rendpárti részének. Az is segített, hogy az ankarai robbantás nyomán börtönbe zártak terrorizmussal gyanúsított személyeket" – mondta a szakértő.

Az eredményhez hozzájárult az is, hogy a hatóságok keményen lecsaptak az elmúlt hónapokban minden, a médiában megjelenő kritikus hangra. Egeresi szerint a választás szabad volt, csakúgy, mint júniusban, amikor mindenki elfogadta az eredményt. Ám a médiára nehezedő nyomás folyamatosan nőtt. Szerkesztőségeket és újságírókat támadtak meg, és mindez a kormánykritikus média gyengülésével járt, ami rányomta bélyegét a választási kampányra. „Ez pedig a választások fairségét kérdőjelezi meg."

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.