„Jó szívvel be kell fejezni a menekültbefogadást”

Felső határhoz kötné a menekültek európai befogadását a német belügyminiszter. Thomas de Maiziere a Der Standard osztrák lapnak adott interjúban úgy vélekedett, hogy „jó szívvel be kell fejezni a menekültbefogadást”, de konkrét számot nem említett. Amikor a kvóta betelt, abban az évben nem jöhetnek többen – részletezte javaslatának lényegét a miniszter, de hozzátette: azokat, akik igazán védelemre szorulnak (például a Szíriából vagy Irakból érkezőket) közös erővel kell felkutatni.

Nemrég Manuel Valls francia kormányfő fogalmazott meg hasonló álláspontot, mondván, Európa nem képes több menekültnek otthont adni. De Maziere most azt is hangoztatta, hogy javaslatának megvalósításával párhuzamosan meg kellene erősíteni az Európai Unió külső határainak védelmét. Szerinte ez segítene legyőzni azoknak az uniós tagállamoknak az ellenállását, amelyek nem hajlandóak elfogadni a menekültek közösségen belüli elosztását. Sokan közülük azért ellenkeznek, mert nem biztosak abban, hogy csak valóban védelemre jogosultak érkeznek, ráadásul felső létszámhatár nélkül.

Közben egy holland bíróság támogatta a hágai kormánynak azt a politikáját, amelynek értelmében az elutasított menedékkérők nem kaphatnak élelmet és szállást. Ezt a politikát a szigora miatt civilszervezetek és az ENSZ is kritizálták, ám a bíróság szerint az nem mond ellent az emberi jogok európai egyezményének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.