galéria megtekintése

Mártír vagy gyilkos? – forrnak az indulatok az ukrán pilóta kirakatpere miatt

3 komment


Horváth Gábor

A donyecki bíróságon Leonyid Sztyepanenko bíró egész nap olvasta a két orosz újságíró halálában való közreműködéssel vádolt Nagyija Szavcsenko főhadnagy ítéletét, de nem ért el a konklúzióhoz, amelyet várhatóan kedden ismertet. Sztyepanenko szóhasználatából az következik, hogy bűnösnek tartja az ukrán katonatisztet.

„Sietnek” – írta ki a Twitterre Nagyija Szavcsenko ügyvédje. Nyiko­laj Polozov arra utalt, hogy az orosz, és annak alapján a nemzetközi sajtó már a bíró első mondatai után az ukrán helikopterpilóta bűnösségéről szóló hírt közölt. Ezt azonban később vissza kellett vonni, mivel Leonyid Sztyepanenko bíró hosszú órákon keresztül folytatta a rengeteg technikai részletet tartalmazó ítélet felolvasását, és hétfőn el sem jutott a verdiktig.

Szavcsenko a kirakatperben
Szavcsenko a kirakatperben
Maxim Shemetov / Reuters

Mindenesetre már a bevezetőben azt mondta, hogy Szavcsenko szándékosan okozta két civil halálát, és ebben „gyűlölet”, illetve „ellenségesség” vezette. Az ügyészség 23 év börtönt kért a 34 éves ukrán nőre, a főhadnagy kezdettől tagadta bűnösségét. Azt állította, hogy a végzetes aknavető-támadás idején már orosz fogságban volt.

 

Az ítélethirdetésen amerikai, brit, francia és más diplomaták is részt vettek. Az első szakaszban még ukrán törvényhozók is jelen voltak, ám őket később hely­hiányra hivatkozva már nem engedték vissza a terembe.

Szavcsenko ügye hosszú hónapok óta lázban tartja az orosz médiát. A vád szerint az egységétől hivatalosan szabadságon lévő hivatásos tiszt az ukrán kormányerők oldalán harcoló Ajdar nevű önkéntes alakulat tagjaként 2014 júniusában tűzvezetőként segítette egy tüzérségi támadás pontosságát Luganszk megyében. (Az ukrán szakadárok oldalán szintén harcoltak formálisan „szabadságon lévő” orosz hivatásos tisztek és katonák.) A bíró most azt mondta, hogy az aknatölcsérek száma és elhelyezkedése alapján Szavcsenko a nála lévő távcső és térkép segítségével professzionálisan hajtotta végre feladatát, illetve egyenruháján lőpornyomokat találtak, ami arra utal, hogy személyesen is részt vett a harcokban.

"Szabadságot Nagyezsda Szavcsenkónak" - hirdeti a tüntetők transzparense a minszki orosz követség előtt
Vasily Fedosenko / Reuters

Az aknavető- és taracktámadás idején a két orosz tévés újságíró egy rendőrségi ellenőrző poszton veszteglő autóbuszban ült. A bíró ennek ellenére azt állította, Szavcsenkónak látnia kellett, hogy polgári személyekről van szó.

Általános meggyőződés szerint a Julija Timosenko volt kormányfő pártja, a Batkivscsina színeiben politizáló Szavcsenkót előbb-utóbb ki fogják cserélni két, Ukrajnában fogva tartott orosz katonai felderítőre. Az a verzió is felbukkant, hogy Oroszország esetleg a 2012-ben az Egyesült Államokban 25 évi börtönre ítélt Viktor But fegyverkereskedőre akarja kicserélni a nőt, akire éppen ezért kért az ügyészség hasonlóan­ hosszú szabadságvesztést. Ha valóban ez Moszkva szándéka, akkor pontosan időzítették az ítélethirdetést. Az esetleges cseréről szóló híreket erősíti, hogy Petro Porosenko ukrán államfő kifejezte készségét a lehetőségre. Moszkvában nem zárták ki a cserét, de ilyesmiről csak a bírósági tárgyalás lezárultával lehet szó.

A főhadnagyot fogsága idején az ukrán törvényhozás, a rada és az ­Európa Tanács parlamenti közgyűlése tagjának is megválasztották, így elvben immunitást élvez, de ezt az orosz bíróság nem ismerte el. Az Ukrajnában nemzeti hősnek tekintett és a legmagasabb katonai kitüntetéssel elismert Szavcsenko szabadon bocsátását sürgette az Európai Unió is. A pilóta korábban többször folytatott éhségsztrájkot, s nem kizárt, hogy így reagál majd az elmarasztaló ítéletre is, hogy a cserét sürgetve nyomást gyakoroljon az orosz hatóságokra. A tárgyalásról a múlt héten vulgáris kézmozdulattal fejezte ki véleményét: középső ujját feltartva jelezte, hogy mit gondol az orosz joggyakorlatról.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.