galéria megtekintése

Indul a visszaszámlálás a Brexitig

May asszony beköszönt a toryknak
May asszony beköszönt a toryknak
Toby Melleville / Reuters

Több hónapi találgatás után végre eldőlt, hogy mikor kezdődik Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kiválása. A lisszaboni szerződés szerint legfeljebb két évig tartó folyamat első mozzanata az lesz, amikor 2017 tavaszán a londoni kormány hivatalosan tájékoztatja Brüsszelt a kilépési szándékról.

A Brexitről szóló népszavazás nyomán július 13-án munkába állt brit miniszterelnök asszony hatvanadik születésnapja után egy nappal – amikor a brit nők korábban általában a nyugdíjba vonulásukat „ünnepelték" – tartott programbeszédet a szigetország európai uniós jövőjéről a Konzervatív Párt Birminghamben megtartott konferenciáján. Előző este még férjével volt romantikus vacsorán, ám a beszéd hangulata minden volt, csak nem romantikus.

 

A vasárnap délutáni felszólalásban, amelyet szerdán még egy, az átfogó belpolitikai kérdésekre kiterjedő beszéd követ, May számos bizonytalanságot oszlatott el. Ha napot nem említett is, bejelentette, hogy még a 2017. március vége előtt, azaz az ősszel esedékes németországi parlamenti választástól függetlenül „aktiválja az 50. cikkelyt", beindítva az EU-ból való távozás folyamatát. II. Erzsébet királynő jövő év tavaszán elhangzó parlamenti trónbeszéde tartalmazni fog egy hangzatos „Great Repeal Billt", azaz visszavonulási törvényjavaslatot.

A procedúra eredményeként a brit parlament felfüggeszti az 1972-ben elfogadott európai közösségi szerződést. A kilépést véglegesítő törvény azon a napon lép életbe, amikor a szigetország hivatalosan távozik az unióból. Ezzel May szerint Brüsszelből Westminsterbe helyeződik át a jogalkotás. Ahogy a kormányfő fogalmazott, az Egyesült Királyság „ismét szuverén és független ország lesz". Ettől kezdve a brit törvények és a bíróságok határozatai felülírják az európai szabályozást.

Ami a brit közvélemény számára lényeges, az Európai Unió Bíróságának ítéletei nem lesznek többé kötelező érvényűek a szigetországra. A parlament nem fordíthatja vissza a Brexitről szóló döntést, ám a törvényjavaslat megvitatása során mindkét ház lehetőséget kap a kilépéssel kapcsolatos érvek és ellenérvek ütköztetésére. May beszéde arra nem terjedt ki, hogy miként tervezi rábírni az EU-t a britek számára fontos engedményekre, például az egységes piacra való beengedésükre.

May megpróbálja átalakítani Britanniát

Theresa May „véletlenül" éppen most talált időt zsúfolt naptárában, hogy fogadja Rupert Murdoch ausztrál médiamágnást, akinek világszerte számos jobboldali lapja van. A miniszterelnökkel készült első két nagy interjú Murdoch befolyásos vasárnapi újságaiban, a The Sunday Timesban és a The Sun on Sundayban látott napvilágot. Segítségükkel a közvélemény végre mélyebb betekintést kapott a mindeddig feltűnően visszafogott miniszterelnök gondolkodásába és terveibe. A kormányfő a két interjúban rögzítette, hogy saját népszerűségének növekedése, illetve a Munkáspárt folytatódó gyengesége ellenére nem változtatja meg a választási törvényt, azaz nem hozza előre a 2020-ban esedékes voksolást, mert ez szerinte csak politikai bizonytalansághoz vezetne. Kijelentette, hogy nem hajlandó minden energiáját a Brexitnek szentelni, mert akkor, mint mondta, nem lenne képes érdemi változásokat végrehajtani. A konzervatív kormányfő úgy fogalmazott, hogy olyan országot kíván kialakítani, amelyben nemcsak a kivételezettek, de mindenki megtalálja a számítását. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.