„Maradjanak heteroszexuálisok, ha lehet”

Mészáros Alajos volt EP-képviselő szájából hangzott el az alábbi mondat. A felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) politikusa képviselőtársnője, Bauer Edit társaságában beszélgetett fiatal táborozókkal a Gombaszögi Nyári Tábor egyik rendezvényén.
Az eseményen történtekről az Új Szó felvidéki magyar portál számolt be szerdán. A rendezvényen szó esett az EP-s munkáról és a 2014 februárjában elfogadott, a melegek jogaival kapcsolatos Lunacek-jelentésről is. Bauer Edit véleménye szerint az ügy nem olyan nagy jelentőségű, hiszen a jelentés nem vonatkozik kötelező érvényűen a tagországokra. A volt képviselőnő ezért megszavazta a melegházasságról szóló jelentést.
 
Mészáros Alajos azonban nem szavazta meg a jelentést. Elmondása szerint tette ezt azért, mert egy jobboldali, kereszténydemokrata frakciójában ül, és azért mert hisz a hagyományos családi értékrendben. A képviselő a következőket mondta a rendezvényen az ott ülőknek:
 
„A fiataloknak azt üzenem, maradjanak heteroszexuálisak, ha lehet. A másikat még nem próbáltam, de azt mondják, ez a jobb.”
 
A képviselő ezek után hozzátette, nem „akar részese lenni az aktusnak.”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.