Már két halottja van a horvátországi árvíznek

A Jutarnji list a szervezetlen védekezés miatt bírálja a hatóságokat.
Kritikus a helyzet a kelet-horvátországi Bródnál (Slavonski Brod), ahol a vízszint csökkenése ellenére továbbra is fenntartják a rendkívüli állapotot. A városból már több mint hétszáz embert menekítettek ki. Bród-Szávamente megyében a gátakon dolgozók négy napnyi folyamatos munka után egy kicsit fellélegezhetnek, mert úgy tűnik, hogy Szlavónia ezen részének a megvédése sikerrel járt. Azt ugyanakkor nem lehet tudni, hogy a gátak mennyire áztak át - olvasható a HRT honlapján.

A bosnyák határ menti Gunja mind a 4200 lakosa kénytelen volt elhagyni a települést. "Már könnyem sincs, hogy sírjak, akkora a mi bánatunk" - mondta a település polgármestere.

Ivo Josipovic horvát államfő kedden Zárában (Zadar) arra figyelmeztetett, hogy senki ne gerjesszen pánikhangulatot. Ugyanakkor kritikát fogalmazott meg a sajtóval szemben, amiért sokszor félretájékoztatják a lakosságot, és ez szerinte nagyban hátráltatja a mentési munkálatokat.

A horvát munkaügyi központ tájékoztatása szerint az árvíz sújtotta területeken lehetővé teszik a munkanélküliek közfoglalkoztatását az árvízi károk helyreállításánál.

A tekintélyes napilap, a Jutarnji List a szervezetlen védekezés miatt bírálja a hatóságokat. Miközben Horvátország egész területéről érkeznek a segélyek, és példátlan összefogás jellemzi a társadalmat, addig a helyben védekezők a homokzsákok és a homok hiányát róják fel az illetékeseknek. A hatóságok előrejelzései sem bizonyultak pontosnak, mivel alábecsülték a Száva várható vízszintjét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.