galéria megtekintése

Már büntetik, akinek nincs betegbiztosítása

0 komment

Győzelemként jelentette be Barack Obama amerikai elnök: az április 1-jei határidőig 7,1 millióan kötöttek egészségbiztosítást az erre szolgáló szövetségi vagy valamelyik állami internetes oldalon.

Akinek ezután sincs biztosítása, annak a 2010-ben elfogadott biztosítási reform alapján büntetést kell fizetnie.

Az elnök és csapata átmenetileg fellélegezhet: ez a szám jobb a vártnál, különösen annak fényében, amilyen hatalmas politikai ellenállás veszi körül a törvényt. Sőt hónapokig alig-alig működött az internetes oldal, amelyen biztosítást köthettek azok, akiknek nem fizeti azt a munkaadójuk, és nem kötöttek maguknak.

Sorban állnak az emberek egy kaliforniai egészségbiztosítási központ előtt 2014. március 31-én
Lucy Nicholson / Reuters

 

Obama talán eddigi legjelentősebb belpolitikai sikere a törvény, melynek célja, hogy az elfogadásakor több mint 40 millió, biztosítással nem rendelkező amerikainak is legyen szerződése. Mindenkinek kötelező biztosítást kötnie, ám a biztosítók nem tehetnek különbséget az ügyfelek között, senkitől sem tagadhatják meg a szerződést. A rászorulók pedig támogatást kapnak a biztosítás kifizetéséhez. A rendszer célja, hogy „beterelje” azokat a fiatal és egészséges amerikaiakat is a rendszerbe, akik eddig inkább kockáztatták a hatalmas kiadásokat, de nem kötöttek biztosítást. Ha őket is bevonnák, a számítások szerint mindenki költségei csökkenhetnének.

Az acasingups.net című weboldal szerint a fent említett hétmillión kívül még körülbelül négy- és hatmillió között van azok száma, akik rászorultsági alapon jutottak biztosításhoz, mivel a reform kibővítette a jogosultak körét. Minimum két és fél millióan vannak azok a 26 éven aluliak is, akik azt a lehetőséget használták ki, hogy szüleik biztosításához „csatlakozhatnak” – idézte az adatokat a BBC. A The New York Times szerint pedig nagyon sokan lehetnek azok is, akik kötöttek biztosítást, de nem a kormány internetes oldalán, hanem közvetlenül a biztosítóval. A lapnak nyilatkozó biztosítók szerint összes új ügyfelük 20-30 százaléka közvetlenül velük lépett kapcsolatba.

Az egészségbiztosítási központokban igyekeztek meggyőzni az embereket, hogy kössenek biztosítást, mert ha nem, jön a büntetés
Lucy Nicholson / Reuters

A reform hosszú távú társadalmi és pénzügyi hatásait még nem látni. Az azonban biztos: politikai viharokat továbbra is kavar majd, mert az ősszel esedékes képviselőházi, illetve szenátusi választásokat megelőző kampánynak fontos témája lesz.

A republikánus pártból máris többen úgy nyilatkoztak: természetesen továbbra is mindent megtesznek az Obama-féle reform visszavonásáért.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.