galéria megtekintése

Már a színházakban is tisztogatnak a török puccs után

1 komment


Miklós Gábor

Az összeesküvők finanszírozói ellen indít támadást Recep Tayyip Erdogan államfő, miközben színészeket is sorra rúgnak ki.

Azokat, akik pénzelték a lövöldözőket ugyanúgy kell kezelni, mint magukat a puccsistákat – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő, amikor csütörtökön felszólalt a török kereskedelmi kamarák és tőzsdék képviselői előtt. A Fethullah Gülen vezette, mérsékeltnek mondott iszlám mozgalmat világszerte elterjedt rákkeltő vírushoz hasonlította. Az elnök azt mondta, hogy a szervezet az üzleti világban a legerősebb, ezért „el fogjuk vágni az összes kapcsolatot, minden Gülenhez köthető vállalkozás el fogja veszíteni a bevételeit. Az eddigi letartóztatások csak a jéghegy csúcsa – biztatta hallgatóit a Hürriyet Daily News napilap szerint az elnök.

Erdogan nem könyörül a puccsistákon
Erdogan nem könyörül a puccsistákon
Umit Bektas / Reuters

A török elnök valóban nem sokat tévedett: a Gülen-mozgalom alaposan gyökeret vert az üzleti világban. A török hatóságok már a puccs előtt körözték a TUSKON vállalkozói szövetség vezetőit, s közülük 51 személyt lefogtak, két céget bezártak. Az egyik kormánylap szerint akkor fogták le a TUSKON egyik emberét, amikor a Hizmetnek (Szolgálat, a Gülen-hálózat nevezi így magát) szánt kötelező adományt beszedte. A szövetség 50 ezer kis és közepes vállalkozót tud tagjai között. Vannak a Gülen-hálózatnak nagytőkés tagjai is: letartóztatták a Boyak-holding elnökét és vezetőségét is. Ez a konglomerátum a bútorgyártástól, az energia-szektorig terjeszkedik.

 

A nemzetközi sajtó nehezen tart lépést a letartóztatások és elbocsátások számával: a tisztogatás elérte a Török Tudományos és Műszaki Kutatások Tanácsát (Tubitak), magánkézben lévő és a katonai kórházakat. A Török Labdarúgószövetségnek eddig 110 alkalmazottját távolították el és az isztambuli városi színházakból négy színészt és két rendezőt bocsátottak el. A török sajtó szerint már legalább hatvanezer embert bocsátottak el, vontak nyomozás alá, illetve helyeztek előzetes letartóztatásba a Gülen-ellenes kampányban a puccs óta.

A Gülen-szervezetnek az iskolák nem csak jövendő kádereket, de jelentős bevételt is szolgáltattak. Így kommentálta egy név nélkül nyilatkozó törökországi gazdasági újságíró lapunknak a hírt, hogy budapesti oktatási intézményeket (Orchidea Iskola és Jázmin óvoda) is be akar záratni a török kormányzat. A világ 130 országában rengeteg iskolájuk van, az Egyesült Államokban 110 magániskolát üzemeltetnek. Elsősorban a matematikára és a természettudományokra összpontosítanak. Nem térítenek, az iszlám vallásra a kollégiumokban „vezetik rá" a tanulókat – mondta. (A budapesti török nagykövetség egyébként két, a Gülen-mozgalomhoz állítólag kötődő egyesület bezárását is követelte a magyar kormánytól.)

Forrásunk szerint a török üzletemberek sokszor vallásilag is elköteleződnek egy-egy iszlám irányzat mellett. Ez nem csak üzleti, segítő hálózatokat jelent, de a tagok kötelező adományokkal segítik a mozgalmat. A himmetnek nevezett adományt a vezetők saját belátásuk szerint használhatják fel. E kötődések külföldön is működnek, forrásunk szerint felmérhetetlen, hogy mekkora összeggel rendelkezhet a szervezet USA-ban élő irányítója.

Páncélosokkal őrzik az elnöki palotát
Páncélosokkal őrzik az elnöki palotát
Umit Bektas / Reuters

A Gülen-szervezet – állította – legális üzleti vállalkozások, bank, média, iskolák, társadalmi szervezetek egymástól független hálózata. Másik oldalról alig ellenőrizhető, személyes függőségekkel, alárendeltséggel működtetett rendszer, amelynek tagjai voltak a fegyveres erők, a hírszerzés tisztjei és magas beosztású bürokraták, igazságügyi tisztviselők is.

Rossz az irány a Siemens főnöke szerint

A nyugati beruházókat érzékenyen érinti, hogy sok vezető munkatársuk eltűnik a letartóztatási kampányban. A német EWE energetikai cég egy tucat menedzser hirtelen távozásáról számolt be. Zavar lehet a törökországi Siemensnél is, mert a Hürriyet szerint a német világcég vezetője Joe Kaeser sajtóértekezletet tartott, miután a török leányvállalatok vezetőivel megvitatta az ottani helyzetet. Kaeser újságírók előtt azt mondta: a dolgok olyan irányban fejlődnek, amely nem kívánatos egy korszerű demokráciában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.