MH17: szállítják a roncsokat és a maradványokat

Több hónapnyi szünet után vasárnap megkezdték az MH17-es járat roncsai, valamint a még helyszínen lévő holttestek és emberi maradványok eltávolítását, melyeket majd Hollandiába visznek, ahol tovább vizsgálják a gép lezuhanásának körülményeit.

Mivel az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járat 298 utasának nagy része holland állampolgár volt, a holland kormány vette át a szerencsétlenség kivizsgálásának irányítását.

A balesetet vizsgáló holland biztonsági tanács (OVV) szerint napokat vesz majd igénybe, mire a legfontosabb roncsokat összegyűjtik majd - írja a BBC. Ezek azonban várhatóan segítik majd a nyomozást, és elárulhatják, mi okozta a becsapódást.

A holland szakértők azt nyilatkozták, nem fognak tudni minden roncsot visszaszerezni, de Michael Bociurkiw EBESZ-megfigyelő szerint a csapat megpróbálja a kerekeket, a szárnyakat és az üzemanyagtartályt elhozni. Bociurkiw hozzátette, hogy a vizsgált területen még nem azonosították a legtöbb áldozatot, „úgyhogy nyilvánvalóan ez egy nagyon kényes munkaterület."

A helyszíni munkálatokat a Donyecki Népi Köztársaság embereiből álló csapat végzi, melyet holland szakértők felügyelnek. A munkások a repülőgép részeit felvágják és daruk segítségével teherautókra teszik. A holland ellenőrök eredetileg maguk akarták a roncsokat elszállítani, de biztonságuk érdekében múlt héten megegyeztek az önállóan kikiáltott Donyecki Köztársaság embereivel való közös munkában. A biztonság hiánya miatt már így is hetekig szüneteltek a munkálatok.

A júliusban lezuhant gép lelövésével oroszbarát szeparatistákat vádolnak, akik tagadják érintettségüket.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.