galéria megtekintése

Magyarországot is elérte a török elnök bosszúhadjárata

72 komment

NOL

Sakir Fakili nagykövet felkérte a magyar hatóságokat, hogy intézkedjenek két olyan budapesti iskola ügyében, amely állítólag a Törökországban most első számú közellenségnek számító hitszónok, Fethullah Gülen mozgalmához kapcsolódik.

Magyarországot is elérte az a bosszúhadjárat, amelyet Recep Tayyip Erdogan török elnök indított a meghiúsított július 1-i puccskísérlet után – derül ki abból a Türkinfo cikkéből. A portál szerint Sakir Fakli, Törökország budapesti nagykövete felkérte a magyar hatóságokat, hogy intézkedjenek két olyan alapítványi iskola ügyében, amelyet a török fél szerint a puccskísérlet mögött álló hitszónok, Fethullah Gülen mozgalmához lehet kötni.

Hogy melyik két iskolát érinti az intézkedés, azt Fakli nem árulta el, és az sem világos, hogy az „intézkedés" mit jelent, de alighanem az iskolák bezárásáról lehet szó. Fakili az Anadolu hírügynökségnek úgy nyilatkozott, garantálta a magyar hatóságoknak, hogy gondoskodnak más török iskolák létrehozásáról szükség esetén a török oktatási minisztérium közreműködésével.

Azt már az Index írja, hogy a két iskola egyike minden valószínűség szerint az Orchidea angol-magyar kéttannyelvű óvoda és iskola, amelyet a Prizma Oktatási és Kulturális Alapítvány tart fenn. Ennek az egyik kuratóriumi tagja, Hasimov Zsuzsanna lektorált egy Gülen-könyvet, egy másik, Almak Eszter pedig fordító volt. A portál megszólaltatta az Orchidea angyalföldi tagintézményének igazgatóhelyettesét, Orosz Balázst, aki úgy fogalmazott, „nem tudja megmondani", hogy van-e bármi közük Gülenhez. Az iskolában semmiféle politikai vonal, eszme nem jelent meg, egyetlen olyan rendezvény, foglalkozás, vagy beszéd nem volt, ami bármilyen módon a politikához köthető, bárkit bármilyen irányba befolyásolna – fogalmazott az igazgatóhelyettes. Bevallása szerint . nehezen tudná elképzelni, hogy az EU-ban bármilyen lépést tenne egy kormány egy helyi szabályok szerint működő intézmény ellen, amelynek semmi köze Törökországhoz, nincs kapcsolata a török kormánnyal.

 

A puccskísérlet miatt a török politikai hatalom a demokratikus alapjogok szempontjából enyhén szólva megkérdőjelezhető bosszúhadjáratot indított a vélt és valós gülenisták ellen. Eddig csaknem tízezer katonát, rendőrt, ügyészt és bírót letartóztattak és 21 ezer tanárt bocsátottak el a munkahelyéről. Összesen több mint 50 ezer embert sújt valamilyen formában az állami megtorlás.

Erdogan és Orbán 2013 decemberében Ankarában
Recep Tayyip Erdogan és Orbán Viktor 2013 decemberében Ankarában
Umit Bektas / Reuters

Az Index megkérdezte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM), a török nagykövetséget és az Emberi Erőforrások Minisztériumát is a várható magyar intézkedésről. Egyelőre csak a KKM válaszolt, mégpedig azt, hogy az ügy nem a tárcára tartozik.

Az Orbán-kormányt szórakoztató kötéltáncra kényszerítheti a törökök kérése, Magyarország számára legalábbis rendkívül kínos lenne, ha engedne a török kérésnek, és bezárná a két iskolát, a törököknek viszont aligha tetszene, ha a magyar hatóságok tétlenek maradnának. Már csak azért sem, mert nagy szövetségesről van szó. Emlékezhetünk, Orbán Viktor magyar miniszterelnök hogyan magasztalta az egekig Recep Tayyip Erdogan Törökországát illiberális államként a hírhedt 2014-es tusnádfürdői beszédében.

Pénteken a  KKM az Indexnek már úgy válaszolt, hogy Törökország diplomáciai csatornákon keresztül valóban megkereste a magyar hatóságokat, kérve néhány Magyarországon működő, értékelése szerint a törökországi puccskísérlettel összefüggésbe hozható terrorista szervezethez kötődő, annak szellemi és pénzügyi támogatást nyújtó intézmény, illetve szervezet” felszámolását. Állítása szerint a tárca kész a hatályos törvényi előírások szigorú betartása mellett megvizsgálni a kérést, az intézményekkel szemben azonban csak akkor fognak fellépni, ha a megnevezett intézményekkel szemben csak abban az esetben fognak fellépni, ha egyértelműen bizonyságot nyer az intézmények és a terrorizmus közötti összefüggés.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.