Magyarország Kuvaittal egy helyen

Szomália és Észak-Korea kerültek szégyenpadra, Új-Zéland viszont első helyen végzett a Transparency International idei korrupciós listája szerint. Magyarország az 54. lett.

A berlini székhelyű nemzetközi civil szervezet csütörtökön tette közzé a korrupciós helyzetről szóló éves jelentését, amelyben hangsúlyozza, hogy az idei évet jellemző tüntetések azt mutatják, hogy a polgárok szerint vezetőik és a közintézmények tevékenysége nem eléggé átlátható és nem eléggé felelős, írja a hirado.hu

- Láttunk utalást a korrupcióra a tüntetők transzparensein, úgy a gazdag, mint a szegény országokban. Legyen szó az adósságválságtól sújtott Európáról, vagy az új politikai korszakba lépő arab világról, a vezetőknek meg kell érteniük, hogy az emberek hatékonyabb kormányzást követelnek - jelentette ki Huguette Labelle, a Transparency International elnöke.

A szervezet által kidolgozott Korrupció Érzékelési Index (CPI) a közhivatalnokok és politikusok körében érzékelt korrupció alapján rangsorolja az országokat egy tízes skálán, ahol a nulla a teljes egészében korrupt, a 10 pedig a nagyon átlátható. Idén 183 ország szerepel a listán, s ezeknek kétharmada kapott ötösnél alacsonyabb osztályzatot. A listavezető Új-Zéland (9,5 pont), Dánia és Finnország (9,4), valamint Svédország (9,3) és Szingapúr (9,2), míg a legkorruptabbaknak kijáró utolsó helyen 1 ponttal Szomália és Észak-Korea szégyenkezhet. Magyarország 4,6 ponttal az 54. helyen áll, Kuvaittal együtt.

A Transparency International szerint a korrupció erősíti Európa adósságválságát. Az eurózóna gazdasági nehézségei részben azzal állnak összefüggésben, hogy a hatóságok nem képesek leküzdeni a válság fő okai közé sorolható korrupciót és az adózás alóli kibúvást - mutatott rá a szervezet, kiemelve Olaszország és Görögország rossz helyezését.

Olaszország a 69. helyre került Ghanával, Macedóniával és Samoával együtt 3,9 ponttal. Görögország 3,4 ponttal a 80. helyen áll, csakúgy mint Kolumbia, Salvador, Marokkó, Peru és Thaiföld. Franciaország (7,0 pont) és Németország (8,0 pont), amely két országtól sokan remélik az euróövezet problémáinak megoldását, a 25., illetve a 14. helyre került a listán. Az Egyesült Államok 7,1 ponttal éppen megelőzi Franciaországot, a 24. helyre került. A nagyhatalmak közül Kína a 75. helyen futott be Romániával együtt 3,6 ponttal. Oroszország viszont 2,4 ponttal a 143. helyen áll, Azerbajdzsánnal, Fehéroroszországgal, Mauritániával, Nigériával, Togóval, Ugandával, a Comore-szigetekkel és Kelet-Timorral egy társaságban.

Ezzel együtt Oroszországban javult a korrupciós helyzet a tavalyihoz képest, s ugyanez igaz Franciaországra, Lengyelországra, Kubára, Iránra és az Egyesült Arab Emírségekre is. Az arab világ országainak többsége négyesnél rosszabb értéket kapott, és erős visszaesést könyvelhetett el. Így például Tunézia a tavalyi 59. helyről a 73-ra esett, Egyiptom a 98-ról a 112-re, Jemen és Líbia a tavalyi 146. helyezettből a 164-re, illetve 168-ra csúszott le, míg Szíria két helyet rontva a 129. helyen futott be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.