Magyarország az egyik visszacsúszó a demokrácia terén

Magyarország és Görögország a két legsúlyosabb „visszacsúszó” a demokrácia terén Európában – állapítja meg a Demos brit kutatóintézet tanulmánya.

Magyarország és Görögország a két legsúlyosabb „visszacsúszó” a demokrácia terén Európában – állapítja meg a brit agytröszt, a Demos tanulmánya, melyben az európai demokráciák egészségét mérték meg. A brit intézet önálló kutatást nem végzett, több felmérés, például a Világbank, az Economist Intelligence Unit, saját korábbi demokrácia indexük és egyéb adatok alapján készítették el a dokumentumot, hangsúlyozva, hogy a demokrácia mérése igen nehéz vállalkozás.

A tanulmány szerint nem meglepő módon a 2004-ben csatlakozott tagállamok több szempontból sem elég erősek a demokrácia terén, viszont megfigyelhető, hogy a válság hatására néhány nyugat-európai országban is negatív trendek alakultak ki.

A kutatásban hét országra – Franciaországra, Olaszországra, Görögországra, Magyarországra, Lettországra, Bulgáriára és Romániára - térnek ki részletesebben, melyeket több kritika ért a demokrácia terén. A tanulmány öt alapproblémát állapított meg: bizalmatlanság a hagyományos politikai pártokban; korrupció, különösen, ha büntetlen marad; az igazságszolgáltatás minősége és függetlensége; a sajtószabadság állapota; és az emberi jogok, illetve a kisebbségekkel való bánásmód. Magyarországról többek között megállapítják, hogy a törvényi átalakítások miatt romlott a jogállamiság és a korrupció ellenőrzése is.

A kutatást az európai szocialisták EP-frakciója rendelte meg azért, hogy annak eredményei segítsék az Európai Bizottságot, amelynek a jogállamiság védelmét szavatoló mechanizmus terveivel kell előállnia a következő hónapokban. A kutatás ajánlásokat is megfogalmazott a Bizottságnak, de attól tartózkodott, hogy konkrét eszközökre tegyen javaslatot a gyengének ítélt kötelezettségszegési eljárásokkal és a túl erősnek tartott hetes cikkben foglalt eljárással kapcsolatban.

A tanulmány szerzői szerint a bécsi székhelyű Európai Unió Alapjogi Ügynökségének és a Bizottságnak lenne első számú feladata a demokrácia mérése és értékelése, s erről a brüsszeli testületnek évente jelentést kéne kiadnia.

Göncz Kinga, a tanulmány ötletgazdája lapunknak kifejtette, nem is kétséges, hogy nagy szükség van a demokrácia mérésére. A szocialista EP-képviselő szerint fontos, hogy legyen egy olyan objektív szempontrendszer, ami alapján ki lehet védeni adott tagállam esetében a kettős mérce vádját.

A tanulmány bemutatóján Hannes Swoboda, a szocialista EP-frakció osztrák vezetője elmondta, hogy a kutatás inkább trendeket mutat be, s nem ítéletet mond egy-egy országról. Lapunk kérdésére, hogy mi a helyzet az Európai Parlamentben nyáron elfogadott Tavares-jelentés követésével és az abban foglalt ajánlások teljesítésének ellenőrzésével, Swoboda közölte: a Bizottságnak lépnie kéne a jelentés javaslatai alapján, és a magyar kormánnyal egyetértésben megneveznie azokat a személyeket, akik elvégzik a felülvizsgálatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.