Akihez elért a robbanás híre, már nem ment be dolgozni

Brüsszelben élő magyarok számolnak be arról, milyen a helyzet a reptéren történt két robbanás, illetve a két metróállomáson bekövetkezett detonációk után a városban.

A Balassi Intézet munkatársa elmondta, annak ellenére, hogy a tömegközlekedés leállt a városban és bizonyos utcákat lezártak, az emberek próbálják folytatni a hétköznapi teendőiket. Normálisan telik a nap, bár ők elég messze vannak a reptértől és az érintett állomásoktól is.

A központi vasúti pályaudvar mellett található intézménybe a munkatársak többsége bejutott. Akiket a robbanások híre még otthon ért, már nem is indultak el dolgozni. A többiek az intézetben várják a fejleményeket. A konzul értesüléseire hivatkozva azt mondják, nem tudnak magyar áldozatról.

Magyarország belga és luxemburgi követségének Facebook bejegyzésében tájékoztatott a helyzetről. 

"Értesítjük a Belgiumban élő vagy itt tartózkodó magyar állampolgárokat, hogy ma, valamivel reggel nyolc óra előtt két robbanás történt Brüsszel Zaventem repülőterén. A híradások szerint a repülőteret lezárták és kiürítik. Szemtanúk erős robbanásokról, több sérültről számolnak be.

Az egyik detonáció állítólag a kifutópályán, míg a másik az utasfelvételi beltérben történt, de mint Rudi Vervoort, Bruxelles-Régió miniszterelnöke az RTBF-nek elmondta, még egyik hír sem kapott hivatalos megerősítést.

Meg nem erősített hírek szerint röviddel ezelőtt a brüsszeli metró Maelbeek állomásán is robbanás történt.

A szövetségi belügyminisztérium az egész országra nézve életbe léptette a 4-es szintű terrorfenyegetettségi szintet.

A ma reggeli Budapest-Brüsszel Brussels Airlines repülő járat biztonságban leszállt, a járat utasai a gépen várakoznak.
Kérjük, hogy amennyiben személyesen vagy hozzátartozójuk révén bármilyen módon érintettek az eseményekben, haladéktalanul tájékoztassák a Konzulátust vagy kérjék annak segítségét.

A Konzulátus telefonszáma: +32.2.348.1811
A Konzulátus e-mail címe: consulate.bxl@mfa.gov.hu"

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.