Magyarkomplexus gyötri a szlovák kormányfőt

Magyarkomplexusban szenved Robert Fico szlovák miniszterelnök – állítja pénteki jegyzetében a Sme című szlovák napilap, miután a szlovák miniszterelnök a parlament európai bizottságában közvetve jelezte, nem támogatja az euróövezetbe való belépésre irányuló magyar igyekezetet. Ficónak nem volt, és nincs szomszédságpolitikája.

„Az a gyakoriság, amellyel Robert Fico válságkommunikációjába a Magyarország kifejezést felvette, sejteti, hogy a sikeresebb ország kormányfőjének pozícióját nagyon élvezi. Az, hogy ezerszer nagyobb problémáik vannak, mondjuk hogy csak egy  durva becslés. Az a tény viszont, hogy a parlament európai bizottságában közvetetten jelezte: a szlovák kormány nem fogja  támogatni az euróövezetbe való belépésre irányuló magyar igyekezetet, a durva inkorrektség és rosszakarat jele szomszéd iránt, aki semmi rosszat nem tett Szlovákiának” – írja Peter Schutz, a mértékadó napilap szerzője.

Schutz rámutat: a múltban, amikor Fico mostani koalíciós  partnereinek (a HZDS-nek és az SNS-nek) köszönhetően a szlovák politika éppen olyan „fekete lyuk” volt Közép-Európában, mint ma a magyar gazdaság, Budapest támogatta Szlovákia integrációs törekvéseit az EU- és a NATO-csatlakozásban. Természetesen a feltételek teljesítése  mellett, mert anélkül nem lehetséges.

Akkor Szlovákia nem teljesítette a koppenhágai kritériumokat, ma Magyarország nem teljesíti a maastrichtiakat. Tény azonban, hogy a  kritériumokat senki sem változtatta meg, mindenkinek teljesítenie  kell ezeket, így az euróövezetbe belépni akaró országok (Fico  általi) „lekáderezése” nemcsak tárgytalan, de „újabb bizonyítéka  annak, hogy a magyarkomplexus Fico fejében a nemzetközi válság  idején sem alszik”. Mindez csak azt bizonyítja, hogy Ficónak nem  volt, és nincs szomszédságpolitikája.

Gyurcsány Ferencnek természetesen nincs szüksége Fico jóváhagyására a kritériumok teljesítéséhez. Fico felemelt  mutatóujja, csak a legkisebb azon akadályok között, amelyek Magyarország euróövezethez való csatlakozása előtt állnak. Fico kárörvendése és magas lóról való beszéde ráadásul rövidlátó is, mert  ma még senki sem tudja, hogyan végződik a gazdasági válság okozta hullámverés – mutat rá a szlovák lap.

Robert Fico a V4 2006. októberi találkozóján
Robert Fico és Gyurcsány Ferenc a V4 2006 októberi találkozóján
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.