
Tomicah Tillemann
De hogyan kerülnek az ilyesfajta részletek az úgynevezett beszédpontok közé?
Nos, ebben az esetben könnyen adódik a magyarázat: Clinton egyik beszédírója ugyanis Tomicah Tillemann (30 éves), Tom Lantos egykori kongresszusi képviselő unokája, aki ráadásul nemrég védte meg a Németh-kormány 1989-es határnyitásáról írt doktori értekezését a washingtoni Johns Hopkins egyetemen. Három témavezetője közül hazánkban a legismertebbként Charles Gati professzort emelte ki Tillemann.
- Olyan történelmi esemény ez, amelyre az amerikaiak is emlékeznek, és ünneplésre méltónak tartják. De valóban: egyeztetett velem Clinton asszony ezt a pontot illetően, mielőtt fogadta volna magyar kollégáját - mondja a beszédíró, aki előzőleg Joe Biden (akkor még) szenátusi külügyi bizottsági elnök munkatársa volt.
Megkérdeztük: miért választotta éppen ezt a témát? "Izgatott a kérdés: miért határozta el magát az akkori magyar kormány a döntésre. Kutatásaim során úgy találtam: négy oka volt erre. Az egyik az ország romló makrogazdasági helyzetével, hiteligényével függ össze; ez arra sarkallta a kabinetet, hogy konstruktív álláspontra helyezkedjen nyugat-európai kapcsolataiban, különösen az NSZK vonatkozásában. A második a liberalizáció felismerése volt az MSZMP vezetésében. A harmadik annak belátása a szovjetek afganisztáni tapasztalata nyomán, hogy Moszkva már nem érdekelt egy közép-kelet-európai bevatkozásban. Végül a negyedik - a legnehezebben mérhető - tényező az lehetett, hogy egyre elterjedtebbé vált a magyar társadalmon belül az emberjogi szemlélet."
 Balázs Péter és Hillary Clinton találkozója Washingtonban 2009. június 10-én Hofer László
Clinton egyébként éppen az "emberi jogok" kifejezést kétszer is használta a sajtó előtt, a romák elleni magyarországi támadások súlyosságára utalva. Tillemann pedig hallhatta nagyapja nevét a tárgyalásokon, Balázs Péter ugyanis említést tett a leendő budapesti Lantos Intézetről. Erről, illetve a néhai demokrata párti politikus nevét őrző alapítvány ügyeiről is kérdeztük volna az unokát, ezt azonban külügyi megbízatására hivatkozva elhárította. Mint mondta, emiatt lemondott az alapítvány felügyelőbizottságában viselt tisztségéről is.
A család: Tom és Annette Lantos két lánya Annette Lantos Tillemann-Dick és Katrina Swett, Richard Swett korábbi demokrata képviselőházi tag, az USA volt koppenhágai nagykövete felesége. A szülők a rokonság jó részét elveszítették a holokausztban, lányaik viszont nagy családot terveztek. Timber Dick ismert coloradói fejlesztőmérnöknek, aki nemrég autóbalesetben meghalt, és Annette Lantos Tillemann-Dicknek tizenegy gyermeke született, Tomicah Tillemannek így tíz testvére van. A másik ág hét unokával bővítette a családot. A tágabb Lantos-família a legnagyobb mormon felekezet, az Amerikában több mint 13 millió tagot számláló Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagja. Idősebb Annette Lantos a Lantos alapítvány elnöke; ennek ügyeit lánya irányítja.
|