A Sorbonne elvégzése után, 1956-ban már a Le Monde kiküldött tudósítója – szülővárosában, Budapesten. A drámai napokra így emlékezik: „A fél tucatszor átkeresztelt, számomra mégis Andrássy út sarkán, a földalatti lejárata előtt látok a földön, vértócsában egy velem egykorú, nemzeti karszalagos fiút, mellette a fegyvere. Felvillan bennem a gondolat: felveszem a puskát és folytatom a harcot, amit ő kénytelen volt abbahagyni. Hősként meghalok, és egyszer még utcát is elneveznek rólam Budapesten... De a magyar szív után francia fejemmel úgy határoztam: az én feladatom, éppen mert tudom, mi történik itt, továbbmenni és ország-világ előtt tanúskodni. Könnyes szemmel, lelkileg feldúlva hagytam ott az ismeretlen pesti srácot..."
Negyed századon át szerkeszti a francia kormány Közép- és Kelet-Európát bemutató politikai évkönyvét. Újságíró és politológus egy személyben, mint példaképe, Fejtő Ferenc. Tökéletesen integrálódik a francia társadalomba, ám soha nem tagadja meg hajszálgyökereit.
Amikor a nyolcvanas években először fölkerestem a közszolgálati RFI rádióban, irodája falán az Osztrák-Magyar Monarchia térképe függött, hogy általa tudja szemléltetni kollégáinak régiónk mai konfliktusainak történelmi gyökereit. - Élete végéig tanított a tekintélyes saint-cyri Katonai Akadémián. A leendő francia katonatiszteknek régiónkról tartott geopolitikai kurzus első kérdése ez volt: „Mi a különbség Szlovákia, Szlovénia és Szlavónia között?"
"Magyarország: a békés átmenet" című, a Le Monde kiadásában megjelent könyve olyan objektív elemzés a rendszerváltásról, melynek bevezetője franciák számára is jól érthetően összegezi a magyar emigráció, sőt a határon túli magyarság helyzetét is.
Még közeli ismerősei közül is kevesen tudják, hogy sajtófőnöke volt a Párizs melletti középkori városka (Cziffra György zongoraművész Alapítványának székhelye), Senlis nemzetközi hírű művészeti fesztiváljának. Itt van nyaralója francia festőművész feleségének, akivel a fesztiválra minden évben magyar művészeket is meghívtak. Szerényen, a háttérben maradva.
Igazi úriember volt, szemérmes, önzetlenül segítőkész. Négy éves párizsi diplomata külszolgálatom alatt hetente találkoztunk kedvenc kávéházában, az Avenue Bosquet-n. Uniós csatlakozásunk idején - előadásaival, interjúival - tucatnyi rádió- és TV-adásban szolgálta a Magyarország-imázs javításának csöppet sem könnyű ügyét, majd kulcs-szerepe volt az 1956-os forradalom szenátusi emlék-konferenciájának megszervezésében.
Minden párizsi magyar nagykövetet személyesen ismert, Károlyi Mihálytól Károlyi Györgyig.
Nemrégiben éppen ez utóbbival, a leendő párizsi magyar nagykövettel közösen emlékezett 1956-ra, a budapesti Francia Intézetben, alig három hónappal ezelőtt. Derűs volt, mint mindig, nem is sejtettem, hogy utoljára öleljük meg egymást. Az ég felé mutatott: „Remélem, hogy Fejtő Feri odafönt elégedett a szereplésemmel!"
Most már együtt vetik „vigyázó szemüket" Párizsra.
És másik szeretett városukra, Budapestre...
