Magyar segélycsapatot küldtek Ecuadorba a baptisták

Magyar és amerikai szakemberekből álló segélycsapatot küldtek a baptisták a földrengés sújtotta Ecuadorba hétfőn - közölte a Baptista Szeretetszolgálat az MTI-vel.
A közlemény szerint a magyar vezetésű "Rescue24" csatlakozik a helyi mentőalakulatokhoz, hogy segítsék a helyszínen dolgozó ecuadori baptisták munkáját. Kifejtették: igyekeznek mielőbb segíteni a legsürgetőbb feladatokban, mint például az ivóvízellátásban, az átmeneti szálláshelyek biztosításásban és az orvosi segítségnyújtásban. Feladatuk lesz a Texasból már indulásra kész baptista egészségügyi segélyszállítmány fogadásának előkészítése is - írta a szeretetszolgálat.

Ecuador partjait nagy erejű, a Richter-skála szerint 7,8-as fokozatú földrengés rázta meg helyi idő szerint szombat este. A földmozgás a legsúlyosabban az ország nyugati, csendes-óceáni partvidékét érintette, de azt szerte az országban érezni lehetett. Legfrissebb hírek szerint az első, pusztító földrengést 230 utórengés követte. Hat tartományban szükségállapotot hirdettek.

Rafael Correa államfő hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a földrengés legkevesebb 272 halálos áldozatot követelt, a sérültek száma meghaladja a 2060-at.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.