Magyar segédcsapat a varsói neonácik mellett

Alig kezdődött el a lengyel fővárosban a Függetlenségi menet, máris röpködtek a petárdák és égtek a tüzek. Több újságírót és televíziós stábot megtámadtak a felvonulók, akik magukat Hazafiak hadseregének nevezik.
A lengyel neonáciknak voltak külföldi segédcsapataik is. Francia és svéd szélsőjobboldaliak mellett magyarok is csatlakoztak – immár hagyományosan – a menethez. A Gazeta Wyborcza szerint az egyik csoport símaszkos ultrákból állt, a másik csoport a Jobbik ifjúsági tagozatának a transzparense alatt vonult.

Némileg bizarr tény, hogy az első támadás áldozata a klerikális Trwam televízió stábja és a Gosc Niedzielny katolikus hetilap fotósa volt. A keddi tüntetés Varsó belvárosában vonult, a menetet összetűzések, a rendőrökkel való összecsapások tarkították. A tömeg nacionalista és melegellenes jelszavakat harsogott. Állítólag összecsaptak baloldali ellentüntetőkkel is.

A felvonulást a Ruch narodowy (Nemzeti mozgalom) nevű szélsőjobboldali szervezet, illetve két másik fajgyűlölő neonáci lengyel csoport szervezte. Bázisukat a futballhuligánok – lengyel kifejezéssel „álszurkolók" – csoportjai adják. Ezek az egész országból utaztak Varsóba. Évek óta rendezik ezeket az erőszakfesztiválokat Varsóban ezen az évfordulón.

A menetelés az esti órákban befejeződött Varsóban. Több tucat sebesülttel és 215 letartóztatással. Egyelőre nem tudni, van-e magyar az őrizetbe vettek között. A tudósítások szerint a tüntetők közül kivált símaszkos férfiak támadták meg a rendőröket és a rendezőket, s így vált végül kaotikussá a „hazafias ifjúság" felvonulása. A provokátorok a lengyel média szerint a szurkolói csoportok tagjai voltak. A nemhivatalos becslés 40 ezerre tette a szélsőjobboldali rendezvény résztveőinek számát.

Lengyelország 1918. november 11-én nyerte vissza függetlenségét, amikor Németország és Ausztria-Magyarország katonailag összeomlott az első világháborúban. A Lengyelországot felosztó harmadik hatalom, az Orosz Birodalom ekkor a bolsevik forradalom, majd a polgárháború miatt nem tudta erejét érvényesíteni.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.