Magyar lett Szlovákia romaügyi kormánybiztosa

Ravasz Ábel harmincesztendős szociológust és közgazdászt nevezte ki szerdán a pozsonyi kabinet romaügyi kormánybiztossá. A döntés ellen több roma civil szervezet tiltakozott. 

Vlado Rafael szerint a jelenlegi társadalmi helyzetben óriási jelképes jelentősége és üzenete lett volna Szlovákia második legnagyobb kisebbségi közössége számára, ha soraik közül jelöl valakit erre a tisztségre a Bugár Béla vezette, kormánykoalícióhoz tartozó Most-Híd.

„Tudunk több olyan egyetemet végzett, tapasztalt és a valós szociális helyzetet kellőképpen ismerő roma szakértőről, akik alkalmas lennének erre a tisztségre. Nem tartom kizártnak, hogy azért született ilyen döntés, mert ezt a posztot összevonják a kisebbségügyi kormánybiztoséval, s akkor ez a hivatal még több költségvetési, illetve uniós forráshoz jut, amellyel majd a Híd párt jelöltje rendelkezik” – írta a pozsonyi Sme napilapban megjelent kommentárjában az ismert roma publicista.

Lapunknak nyilatkozva Ravasz Ábel nem kommentálta az elutasító és egyéb véleményeket. „Nem vagyok politikus, nem is óhajtok arra a pályára lépni. Ezért sem akarok semmilyen holdudvart kiépíteni magam köré. Célom az, hogy visszaállítsam a bizalmat az általam vezetett hivatal és a kormányszervek között, valamint a helyi és a regionális roma közösségek felé is. Ugyancsak kiemelt feladatomnak tartom, hogy a hazai és az uniós forrásokat valóban a mélyszegénységben élő romák és az általuk lakott, ugyancsak súlyos megélhetési gondokkal szembesülő régiók felzárkóztatására, ezen belül pedig a művelődésükre, munkahelyteremtésekre használjuk fel. Minderről roma civil szervezetekkel és ismert szakértőkkel közösen szeretnénk majd dönteni. Mielőbb bebizonyítjuk, hogy határozatainkat a szakértelem hatja át, nem pedig politikai megfontolások, valamint az érdekcsoportok húzódnak meg a háttérben” – szögezte le az új kormánybiztos.

Ravasz Ábel Dunaszerdahelyen született, Budapesten a Corvinus Egyetemen szerzett közgazdászi, az ELTE-n pedig szociológusi diplomát, majd Fulbright-ösztöndíjasként a Columbia Egyetemen vett részt részképzésen. Az elmúlt években a Publicus Slovensko vezető elemzőjeként tevékenykedett, tavalytól pedig a fiatal szlovák és felvidéki magyar társadalomtudósokat tömörítő, pozsonyi székhelyű Bél Mátyás Intézet ügyvezető igazgatójává választották. Társszerzője a Híd Polgári Vízió 2016 című stratégiai dokumentumának is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.