Magyar Bálint Prágának dolgozik az esélyegyenlőségért

Lapunk megkeresésére a prágai oktatásügyi tárca kommunikációs igazgatója megerősítette a magyarországi médiumok értesülését, miszerint Magyar Bálint a minisztérium tanácsadójaként tevékenykedik majd a budapesti székhelyű Euró­pai ­Roma Jogok Központja és a ­Roma Oktatási Alap felkérésére.

– A magyar szakember korábban már tárgyalt Marcel Chládekkel, aki nemrég távozott a tárca éléről. Utódja, Katerina Valachová is teljes mértékben támogatja egyezségüket, amely alapján a magyarországi és külhoni tapasztalatokkal rendelkező szakember segítségével az eddiginél is színvonalasabb és hatékonyabb javaslatok és projektek születhetnek a csehországi iskolások esélyegyenlőségének mielőbbi megteremtése érdekében. Munkájával kapcsolatban nincsenek anyagi kötelezettségeink – mondta el a Népszabadságnak Katerina Jezková.

Vladimír Galbavy, a Csehországi Romák Társulása ernyőszervezet elnöke érdeklődésünkre annyit válaszolt: a konkrétumokról e hónap végén tárgyalnak.

Csehország ellen az Európai Bizottság tavaly kötelezettségszegési eljárást indított, amelynek során azt vizsgálják, Prága megszegi-e az unió diszkriminációellenes szabályzatát. Nem csökken ugyanis a roma gyermekek megkülönböztetése, immár aggasztó méreteket öltött iskolai szegregációjuk is – mutatott rá az Amnesty International áprilisban nyilvánosságra hozott jelentése. Felmérésük szerint a roma gyermekeknek csaknem a fele az enyhén értelmi fogyatékosok oktatásával foglalkozó speciális iskolákba jár, holott a lakosságnak mindössze három százaléka tartozik ehhez az etnikai kisebbséghez.

Magyar Bálint és Fodor Gábor
Magyar Bálint és Fodor Gábor
Reviczky Zsolt

Mint Jezková kifejtette, az Európai Bizottság is elismerte azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a jelenlegi cseh kabinet fejt ki a súlyos problémák fokozatos enyhítése érdekében. Az oktatási törvény módosításával sajátos képzési programokat indítottak a különböző okok miatt hátrányos helyzetű gyermekek felkarolása és fokozatos integrálása érdeké­ben. Ugyanezt a célt szolgálja a előkészítő osztályok megnyitása, ahol a tanulók megszerezhetik az alapokat iskolai tanulmányaikhoz. A kommunikációs igazgató azt reméli, hogy az Európai Bizottság méltányolja a prágai törekvéseket, és Csehország nem kerül ebben az ügyben az uniós bíróság elé. Hozzátette azonban, hogy a megfelelő társadalmi légkör is elengedhetetlen a számottevő javulás érdekében.

A cseh Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) szokásos éves belpolitikai elemzésében nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy a romák elleni közhangulat Csehországban jelenleg jóval nagyobb társadalmi veszélyt jelent a jobboldali vagy éppen a baloldali szélsőséges csoportosulások tevékenységénél.

Magyar Bálint oktatási miniszterként komplex deszegregációs programot dolgozott ki. Kérdésünkre azt mondta, Csehország a kötelezettségszegési eljárás miatt lépéskényszerben van, s ebben segít nekik a Roma Oktatási Alap és az Európai Roma Jogok Központja. Ő e két szervezet felkérésére, a tanácsadók egyikeként vesz részt a munkában. A tárca szak­értőivel közösen dolgoznak majd ki megoldási javaslatokat, amelyek politikai döntést igényelnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.