Maduro-bábokat égetnének húsvétra Venezuelában

A venezuelai tüntetéssorozat húsvét közeledtével vallásos színezetet öltött. Az utcára vonuló diákok mezítláb, és általuk épített hatalmas feszületekkel a kezükben meneteltek nagypénteken.

A tervek szerint a hagyományos Júdás-égetés helyett, Nicolás Maduro elnököt ábrázoló bábokat is felgyújtanak majd az ünnepek alatt.  „Ezek mind a venezuelaiak szenvedését szimbolizálják” – nyilatkozta a Reutersnek az egyik diák.

A hírügynökség elemzése szerint a tüntetők így próbálnak életet lehelni az egyre kevesebb embert megmozgató demonstrációsorozatba, amely nemcsak számban zsugorodott, de látva, hogy Maduro pozíciója nem gyengül, a részvevők lelkesedése is alábbhagyott az elmúlt hetekben - írja a Reuters.

Ráadásul a kormány képviselői, valamint az ellenzék egy csoportja tárgyalásokba kezdett, amely igencsak megosztja a Maduróval szemben állókat.

A tüntetések február közepén robbantak ki, és hivatalosan 41 halálos áldozatot, valamint több száz sérültet követeltek. A venezuelaiak a magas bűnözési ráta, az alapvető élelmiszerek hiánya és az egekbe szökő infláció miatt vonultak utcára, sokan azonban a kormány távozását követelik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.