Macsetével kaszabolták, majd fejbe lőtték a bloggert

Brutálisan végeztek a 28 éves Nazimuddin Samaddal, miután a bangladesi joghallgató hevesen kritizálta az iszlám fundamentalizmust Facebook-oldalán.

A dél-ázsiai országban tavaly véres leszámolások kezdődtek a szekuláris nézeteket valló írók ellen. Ennek esett áldozatul a fiatal joghallgató, Nazimuddin Samad is, akit egy forgalmas út mellett támadtak meg szerdán este.

"Legalább négyen ember rontott rá, kezükben macsetével, majd amikor összeesett, az egyikük közvetlen közelről fejbe lőtte" - idézi a brit Guardian Syed Nurul Islamot, a dakkai rendőrkapitányság munkatársát, aki megjegyezte, előre megfontolt, szándékos emberölésről van szó.

A fiatal, szekuláris nézeteket valló egyetemista is szerepelt azon a listán, amelyet iszlám fundamentalisták egy csoportja küldött el a belügyminisztériumnak - mintegy figyelmeztetésként: akinek a neve szerepel rajta, az nincs biztonságban.

Imran Sarker, a bloggereket és online aktivistákat tömörítő egyik szervezet vezetője azt nyilatkozta, Samad 2013-ban több, iszlám vezetők elleni tüntetésen is részt vett. "Szekuláris nézeteket valló online aktivista volt, és mindig felemelte a hangját a társadalmi igazságtalanságok ellen" - jegyezte meg.

A fiatal fiú és szerettei is tudták, hogy veszélyes, amit csinál. Egyik csoporttársa arról beszélt a brit lap munkatársának, hogy Nazimuddin Samad a családi nyomás hatására deaktiválta Facebook-profilját egy hónappal ezelőtt, azonban vigyorogva jegyezte meg akkor barátjának, hamarosan visszatér a közösségi oldalra.

Feltehetőleg ő a vallásos indíttatású leszámolások ötödik áldozata Bangladesben. Tavaly február végén fényes nappal, az utcán kaszabolták halálra Avijit Roy írót, akit korábban már többször megfenyegettek ateista és szekuláris írásai miatt iszlám fundamentalisták. A Bangladesben született amerikai állampolgár belehalt sérüléseibe. Márciusban lakásától ötszáz méterre végeztek Washiqur Rahmannal, májusban maszkot viselő és szintén machetékkel felfegyverkezett támadók végeztek Ananta Bijoy Dasszal, miközben ő épp a munkahelye felé tartott. Augusztusban pedig dakkai otthonában támadta meg egy machetékkel felfegyverkezett csapat Niloy Neel írót.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.