Luxusalagúton vitték a drogot Mexikóból az Egyesült Államokba

Kisvasút, villany és szellőztető rendszer is volt abban a kábítószer-csempészetre használt alagútban, amelyet az amerikai hatóságok lepleztek le Tijuana és San Diego között.

Kisvasút, villany és szellőztető rendszer is volt abban a kábítószercsempészetre használt alagútban, amelyet az amerikai hatóságok lepleztek le Tijuana és San Diego között – írja a New York Times. A razziában nyolc tonna marihuánát és 150 kilogramm kokaint foglaltak le, három embert pedig őrizetbe vettek.

A 200 méteren át kanyargó objektum raktárépületeket köt össze a két, egymással már egybeépült városban. Egy éve kezdhették építeni, és nemrégiben készülhetett el, így a „beruházónak” – jegyzi meg az amerikai sajtó – aligha térültek meg a költségei. Derek Benner, az amerikai belbiztonsági minisztérium ügynöke a NYT-nek erről azt mondta, valószínűleg az egyik nagy kartell áll az egymillió dollárból kiépített luxusalagút mögött, a kartell számára pedig fájó lehet az is, hogy az alagutat még azelőtt zárták le, hogy rajta keresztül kábítószer elért volna az amerikai piacra. Ehhez Laura Duffy San Diegó-i körzeti ügyész a maga részéről annyit tett hozzá, hogy a kartellek évente tízmilliókat fordítanak föld alatti objektumok kiépítésére, hogy azután kényelmesen útnak indíthassák a kábítószert az Egyesült Államok felé.

Az amerikai–mexikói határon ugyanis vakondszorgalommal születnek a hasonló alagutak: 2008 óta 75-öt fedezett fel a hatóság. Ezek többsége azonban messze nem ilyen gondos munka volt, mint a most felfedezett, vagy a 2011-ben feltárt. Az egyébként a mostani szomszédságában állt, mindössze egy épülettömbnyire tőle, és infrastrukturális felszereltsége hasonló szintű volt: világítással, szellőzőrendszerrel éppúgy felszerelték, és volt benne villanyhajtású kisvasút is.

A környéken az alagútépítési kedvet serkenti, hogy a mexikói oldalon agyagos a talaj, amelyben könnyű ásni, az amerikai oldalon pedig számos raktár szolgálhat álcázott végállomásként. Az, amelyiket most lepleztek le, 120 centiméter magas, 90 centiméter széles és 10 méter mélyen húzódik a föld alatt. Akik ásták, csak cikkcakkban tudtak haladni a különféle föld alatti akadályok miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.