Lunacek?! Nein! A Fidesz nem ült le a képviselőnővel

A Hanns Seidel alapítvány erre jobb híján levelet írt Lunaceknek és restelkedve arra kérte: inkább a nézőtéren foglaljon helyet.

Egy nappal Orbán Viktor müncheni látogatása előtt, március 21-én vitát rendezett volna a magyar alkotmányról a bajor CSU-hoz közelálló Hanns Seidel alapítvány. A vitán a magyar igazságügyi minisztérium államtitkára, a Fidesz egyik alelnöke valamint az osztrák Zöldek EP-képviselôje, a Bayer Zsolt által ótvar hazug idiótának nevezett Ulrike Lunacek vett volna részt. A müncheni alapítvány nyílt beszélgetést szeretett volna a nagy vitát kiváltó magyar alaptörvényről, de erre a kormány nem volt vevő - írta a Süddeutsche Zeitung.

Megüzenték az alapítványnak, hogy Lunacekkel nem hajlandók leülni. A Hanns Seidel alapítvány erre jobb híján levelet írt Lunaceknek és restelkedve arra kérte: inkább a nézőtéren foglaljon helyet. A lap szerint jellemző, hogy a CSU alapítványa nem vállalta a konfrontációt, elvégre a párt is kitart a Fidesz mellett az Európai Néppárton belül. Lunacek megdöbbenésének adott hangot a magyar kormány demokráciaértelmezése miatt, amibe nem fér bele az, hogy vitát folytassanak a kritikusokkal. Ezt látva Doris Simon, a Deutschlandradio elismert műsorvezetője is úgy döntött, visszalép a moderátori szereptől. Végül nem volt más választása a Hanns Seidel alapítványnak, mint lemondani az egész rendezvényt. " A célunk az volt, hogy a budapesti kormányt szembesítsük a brüsszeli kritikákkal, de ezt a felek ellenséges hozzáállása lehetetlenné teszi"- írta az alapítvány a Süddeutsche Zeitungnak.

Ulrike Lunacek
Austrian Green Party member of the European parliament Ulrike Lunacek speaks during a news conference in Vienna March 14, 2011. REUTERS/Lisi Niesner (AUSTRIA - Tags: POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.