galéria megtekintése

London lett a lengyel álom

Fél évszázadon át az indiai volt a legnagyobb bevándorlókolónia, ám a lengyelek átvették a helyüket.

Krakkó népességét is meghaladja az Egyesült Királyságban élő lengyelek száma, így a bevándorlópopuláció méretét tekintve a történelem során először lekörözték a helyi indiai közösséget. Az Egyesült Királyság statisztikai hivatalának (ONS) legfrissebb adatai szerint 831 ezer lengyel él a szigetországban, 36 ezerrel több, mint indiai.

Lengyel bolt az angliai Altrinchamben. Nő a forgalom
Andrew Yates / Reuters

Természetesen már 2004 májusa előtt is – amikor Tony Blair munkáspárti kormánya megnyitotta a kapukat a kelet-európai dolgozók előtt – nagy számban telepedtek le lengyelek az Egyesült Királyságban. A zsidóüldözés, majd a nácizmus elől rengetegen menekültek ide. Az ötvenes évek elejéig azonban az ír volt a legnépesebb kisebbség, helyét 1951-ben vette át az indiai közösség. A frissen publikált statisztikai elemzésből kiderül, hogy míg 2004-ben minden tizenegyedik lakos született külföldön, mára minden nyolcadik itt élő ember a szigetország határain kívül látta meg a napvilágot. Londonban még inkább eltolódtak az arányok: itt a populáció több mint harmada külföldi származású. A főváros elmaradottabb kerületeiben – köztük Newhamben és Brentben – éppúgy majoritássá vált a kisebbség, mint a politikai élet központjában, Westminsterben és az előkelő Kensingtonban.

 

Szakértők szerint a brit társadalom összetétele a jövőben az eddiginél is gyorsabb ütemben fog majd változni, hiszen azok a kelet-közép-európaiak, akik a szigetországban próbálnak szerencsét, nagyrészt a fia­talabb, munkaképes nemzedékhez tartoznak.

A közzétett adatokból az is kiderül, hogy átlag tízből három – az ország egyes régióiban tízből hét – csecsemőnek bevándorló az édesanyja. A brit nők termékenységi rátáját pedig 1,76-ra, míg a bevándorlókét 2,08-ra becsülik. Az új munkavállalók kora és gyorsabb szaporulata tehát alaposan meghosszabbítja a szigetország lakosságának várható élettartamát.

Az újonnan hozzáférhető számokból valamennyi bevándorlásellenes brit kutatóintézet – köztük a Migration­ Watch UK és a Population Matters – azt a következtetést vonja le, hogy az ideérkezők számának „jelentős csökkentésére van szükség, mert a lakosság növekedése csak fokozza az oktatásra, egészségügyi gondozásra, közlekedésre és a lakhatásra nehezedő nyomást”.

Ötször többet fizettek be, mint amennyit kivettek

Azokat a briteket, akiket a Brexit-népszavazás előtt sikerült a bevándorlók ellen hergelni, megnyugtathatják az őfelsége adó- és vámhivatala által közölt adatok: ezek ismételten bizonyítják, hogy az Európai Gazdasági Térségből beutazott munkavállalók 2013–2014-ben mintegy 15 milliárd fontot fizettek be személyi jövedelemadó és társadalombiztosítási hozzájárulás címén. Ez ötször annyi, mint amit adókedvezmények és családi pótlékok formájában kaptak, még ha ez a számítás nem is tartalmazza a lakhatási, nyugdíj- és munkakeresési támogatásokat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.