Létrejöhet az egységes arab haderő

Az Arab Liga országainak vezetői egyiptomi csúcstalálkozójukon megállapodtak egy egységes arab haderő létrehozásáról.

Az arab országok vezetői az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tanácskoztak a szélsőséges iszlám és a terrorszervezetek elleni közös fellépésről. Az még nem derült ki, hogy az arab haderőt a jemeni konfliktusban is bevetik-e majd.

A Szaúd-Arábia által vezetett koalíciós támadások öt napja tartanak Jemenben. A légicsapásokkal Abdrabbuh Mansour Hadi elnököt, és nemzetközileg is elismert kormányát támogatják. Hadi a siíta húszik hódításainak következtében Szaúd-Arábia fővárosába menekült.

BBC megjegyzi, hogy az egységes haderő létrehozásánál az Arab Liga valamennyi országának katonai képviselője együttműködik majd. Elemzők szerint azonban nem valószínű, hogy a Liga mind a huszonkét tagja csatlakozik majd a javasolt haderőhöz.

Nabil al-Arabi, az Arab Liga vezetője elmondta, hogy a szaúdiak által irányított koalíciós támadások egészen addig folytatódnak Jemenben, míg a húszik nem teszik le fegyvereiket, és nem adják meg magukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.